A kisszoba kifestve, a bútorok a helyükön, minden arra vár, hogy megérkezzen az új családtag, Lilien, akit a nyár közepére várnak a szülei.
Dj Dominique, azaz Várkonyi Attila, az ország egyik legismertebb lemezlovasa, és ezt csak most érezte meg igazán.
– Tízezres nagyságrendű jókívánság érkezett a babánk érkezésének hírére – meséli boldogan Attila a Borsnak. – Jó érzés, hogy ilyen sokan üdvözölték a szerelmünket és a babánkat, aki június végén, július elején jön világra. Hadd dicsekedjek el vele: az orvosi számítások szerint a kislányunk a nászéjszakán fogant, vagyis igazi kis szerelembaba. A szobája kész, hálás vagyok a feleségemnek, Kingának, aki velem ellentétben nagyon előrelátó, és már hetekkel ezelőtt elintézett szinte mindent, amire szükségünk volt. Ha a vírushelyzetben melósokat keresnünk, abba belerokkannánk.
Dj Dominique tavaly vette feleségül a nála 19 évvel fiatalabb kedvesét, akivel megbeszélték, hogy nem görcsölnek, ha jön a baba, akkor nagyon örülnek neki.
– Nyilvánvaló, hogy az életkorom az első, amit a hírekben olvasok azzal kapcsolatban, hogy édesapa leszek. Értem én, nem hétköznapi, de nem érzem idősnek magam a feladathoz – magyarázza. – Fiatalos emberke vagyok, közhely, de annyi idős vagy, amennyinek érzed magad. – Nagyon szeretném, ha bent lehetnék a feleségem mellett, amikor a kislányunk érkezik. A vírus miatt ez most kétséges, de bizakodom, hogy ott lehetek Kingával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.