Lánya festette be Demcsák Zsuzsa haját

Lánya festette be Demcsák Zsuzsa haját

Demcsák Zsuzsa
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 23. 11:00
Karantén idején csak kevesen merik fodrászuk segítségét kérni, ezért a legtöbben saját maguk ragadnak ecsetet. Így tett Demcsák Zsuzsa és az Ámokfutó egykori frontembere is.
Bors

Kozso mindig is nagy gondot fordított a megjelenésére, főleg a hajára, és a szakállára, amit 32 év után először ő maga kényszerült befesteni.

– A lányom, Amanda segített a szépítkezésben, lépésről lépésre elmodta, hogy hogyan fogjak hozzá a hajam, a szemöldököm, és a szakállam befestéséhez. Minden instrukciót pontosan követve dolgoztam, és egy óra elteltével, már újra a régi Kozso pillantott rám vissza a tükörben. Igaz, a sufnituningot a fürdőszobám bánta, ugyanis a tükrön, a szőnyegen át minden csupa festék lett – vallja be nevetve a Borsnak az énekes, aki tökéletesen elégedett a végeredménnyel, noha rajongói szerint Kozso natúran, festetlen szakállal is kifogástalanul néz ki.

– Édesapámra ütöttem, ő is már nagyon korán, tizenévesen kezdett őszülni, épp úgy, ahogyan én is. De én ezt az „ezüstös” feelinget nem annyira szeretem, fekete típus vagyok, úgyhogy alapesetben hetente járok szépségszalonba. Viszont a rajongóim kérésének is szerettem volna eleget tenni, kérték, hogy fotózzam le magam „natúran”.

Kozsóhoz hasonlóan Demcsák Zsuzsa sem tétlenkedik a karantén alatt, lányát, Tamarát segítségül hívva szépül az otthonában.

– Ebben a helyzetben különösen fontos az, amikor ennyire össze vagyunk zárva, hogy mindenkinek meglegyen a saját, „én” területe. Amikor nem vagy anya, nem vagy dolgozó nő, takarító- személyzet, animációs szolgálat, hanem te, saját magad vagy. Nekem is kell egy olyan óra, amikor Demcsák Zsuzsa lehetek – magyarázza a TV2#maradjotthon ma esti adásában a televíziós, aki a karantén alatt is igyekszik adni magára, ha már fodrászhoz nem tud eljutni.

– A héten lett volna időpontom a fodrászhoz, de nyilvánvaló, hogy nem tudok elmenni, otthonról sem megyek el, csak boltba. Úgyhogy ebben az egy órámban ki szeretném próbálni, hogy milyen az, amikor a kezembe adnak teljes ismeretlen kémiai eredetű dolgokat, azokat összemixelem, és a hajamra pakolom. Nyilván, ha nem a kényszer szülte volna, hogy mi itthon a lányommal nekiállunk hajat festeni, akit nagyon szeretek, és imádok vele anya-lánya programokat csinálni, akkor soha az életben nem fordult volna elő, hogy mi ilyen helyzetben találjuk magunkat – ismeri be nevetve Demcsák Zsuzsa. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.