Lajcsi: Nem hagyom, hogy Maryt tönkretegyék

Lajcsi: Nem hagyom, hogy Maryt tönkretegyék

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 13. 04:00
Galambos Lajcsi Nótár Mary mellé állt. A két mulatós sztár egy közös dallal akar visszavágni az énekesnő egykori kiadójának, akikkel évek óta harcban áll.
K. K.

Nótár Mary közel négy éve áll harcban egykori ki­adójával és annak tulajdonosával, aki az énekesnő állítása szerint  30 millió forinttal rövidítette meg. A népszerű mulatós zenészt azóta csupán a koncertjein hallhatják a rajongók, ugyanis az elmúlt években 16 dalát tiltották le a legnagyobb videómegosztó portálon.

Mindenki csak annyit tud, hogy a menedzsmentemmel anya­gi nézeteltéréseink voltak, de konkrétumról senki sem beszél, így hát én elmondom – kezdi a Borsnak Nótár Mary, aki Galambos Lajcsival való első közös dalának stúdiófelvételén beszélgettünk.

– A vitánk abból robbant ki, hogy a közel 150 milliós You­Tube-nézettségem után egy fillért sem kaptam. Próbáltak ellehetetleníteni, eltaposni, s amikor én ezt még ez együttműködésünk alatt szóvá tettem, akkor megfenyegettek.

Nem sokkal azután, hogy felbontottam velük a szerződésemet, 2016 szilveszterén megjelentettem a YouTube-on az első önálló szerzeményemet, saját klipemet, amit mintegy négy nap után letiltottak a videómegosztó portálról. Azóta 16 dalom „porosodik a fiókban”, 30 millió forinttól estem el – taglalja az énekesnő, aki ügyvédjével már többször is feljelentette néhai menedzserét, a kiadó tulajdonosát, s két héttel ezelőtt a büntetőügyi nyomozás is kezdetét vette.

Az ügyvédem múlt héten be­adott egy kérelmet, hogy 30 millió forint értékben foglaljanak le tőlük ingóságokat. Most egyelőre várjuk a fejleményeket, de hiszem, hogy ebben az ügyben már nem születhet győztes. Az én nevemet meghurcolták,  megszégyenítettek, másból sem áll az életem, csak bíróságra járok, a lelki bé­kémről már nem is beszélve. Szerencse, hogy olyan emberek állnak ki mellettem, mint Lajcsi – mondja Mary, akinek Galambos Lajcsi nyújtott jobb kezet, és biztosította arról az énekesnőt, hogy mindenben támogatja.

– 16 éves kora óta ismerem Maryt. Még a Dáridóban mutatkozott be a nagyközönségnek, és egyből tudtam, hogy egy nagy reménységgel van dolgom. A megérzéseim nem csaltak: Nótár Mary azóta fantasztikus karriert futott be, hatalmas népszerűségnek örvend, csakhogy az elmúlt években csúnyán beleköptek a le­vesébe – vette át a szót Lajcsi, aki pontosan tudja, hogy milyen, ha megpróbálják besározni a ne­vét, és kiszolgáltatott helyzetbe hozzák.

– Tőlem többnyire elfordult mindenki, magam kellett, hogy kimásszam a csávából, ami még most sem ért  véget, de én Marynek baráti jobb kezet nyújtottam, és biztosítottam őt arról, hogy minden erőmmel mellette állok. Ha kell, bevetem a kapcsolataimat, az ügyvédjeimet. Nem fo­gom hagyni, hogy tönkretegyék! – jelenti ki Lajcsi, aki éppen ezért írt egy nótát Marynek, s hamarosan meg is jelentetik első közös dalukat, aminek stúdiófelvételén a Bors munkatársa is jelen lehetett.

– Néhány hónappal ezelőtt a Szerzői Jogi Szakértő Testülettől megjött egy szakvélemény, amely kimondja: egy előadót semmilyen formában nem lehet korlátozni a szellemi termékeiben, jogaiban. Ezt a hivatalos papírt benyújtottuk a bíróságra, s egyelőre várunk a jogerős ítéletre, de ha minden igaz, akkor a Lajcsival közös számunkat már nem tudják letiltani, újra hallhatóak lesznek a dalaim a YouTube-on, és véget ér ez a rémálom! Bízunk a legjobbakban, de az nekem már fél győzelem, hogy Lajcsi mellettem áll. Hiszem, hogy együtt erősebbek vagyunk!   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.