Vasvári Vivien kipiheni a válást

Vasvári Vivien kipiheni a válást

pihenés
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 12. 13:00
Több ezer kilométerre otthonától, új párja társaságában engedi ki a fáradt gőzt a luxusfeleségekből megismert Vivien, aki válása óta először érzi magát felhőtlenül jókedvűnek és boldognak.
uv

A világ túlsó felén, csodálatos helye­ken piheni ki az elmúlt időszak fáradalmait a 29 éves Vasvári Vivi, aki pár nappal ezelőtt Instagram-oldalán jelentette be, hogy Ázsiába utazik. A tíznapos kiruccanásra persze nem egyedül, hanem új párjával ment, akit Valentin-napon végre a nagyvilágnak is megmutat. Addig is kéz a kézben járják Szingapúrt, Malajziát Zsomborral, és élvezik életük első közös luxusvakációját.

– Egyszerűen gyönyörű itt minden. Igazi ba­kancslistás helyeken járok egy olyan férfival, akiért teljesen odavagyok, szóval sosem felejtem el ezt az utazást. Nagyon vártuk és készültünk rá a pá­rommal, és az utolsó percig kiélvezzük ezt a tíz napot – áradozott a Borsnak a telefonba Vivi, akinek válása után kijárt már egy kis nyugalom. – Muszáj volt már egy picit kikapcsolódnom, mert sok volt ez az utóbbi fél év, nem beszélve arról, hogy megállás nélkül dolgoztam, és ha hazajövök, ugyanez folytatódik. Vezetem a vállalkozásaimat, és a következő öt hónapban emellett végig forgatások lesznek, két mûsorban is szerepelek, az egyik egy nagyszabású produkció, ami ősszel lesz látható, úgyhogy egy időre ez a majdnem két hét pihenésem van összesen – árulta el a csinos édesanya, aki a nyaraláson sem intett búcsút követőinek, és ígéretéhez híven mindennap szebbnél szebb képeket oszt meg romantikus vakációjukról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.