Nicsak, ki vagyok – a rejtélyek színpada - Judy: Ganxstán szakadok

Nicsak, ki vagyok – a rejtélyek színpada - Judy: Ganxstán szakadok

vicc
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 19. 08:00
Bár legtöbbször egymás szavába vágva szórták a poénokat a csapattagok, azért jókat lehetett nevetni rajtuk. Összegyűjtöttünk a showból néhány beszólást, amit vasárnap óta sem felejtünk. Megkérdeztük a zsűri tagját, Judyt is, melyik volt a kedvence?
Fái

Judy először ült olyan látványos show műsorban, mint a Nicsak, ki vagyok – a rejtélyek színpada. Az énekesnő ahhoz képest jól állta a sarat és magabiztosnak látszott.

– Annyira szűz voltam ebben a produkcióban, hogy úgy éreztem, mintha megfigyelő lennék – mesélte a Borsnak.

– Nekem az első adás olyan volt, mint egy főpróba. A többiek rutinosak, igyekszem hozzájuk felzárkózni. Az izgalom a tetőfokán volt, arra sem emlékszem, hogy miket mondtam.

Mindig izgulok, megszoktam.

Figyeltem persze a társaimra, de ott ülve olyan gyorsan történik minden. Egy biztos, nagyon sokat nevettünk. Talán Gangxtának a  Demjén Ró… zsef poénja volt a legjobb, azon szakadtunk. Dőltem minden irányba a nevetéstől,

csak kapkodtam a fejem,

hogy hová kerültem. Olyan volt mintha én a többiek mellett nem is beszéltem volna. Mellettük nagyon nehéz megszólalni – nevette el magát Judy.

Tény és való a TV2 nagyszabású produkciójában a zsűri találgatása önálló műsorszámként is megállja a helyét. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.