Vajna Timi elköltözött boldogsága színhelyéről

Vajna Timi elköltözött boldogsága színhelyéről

Vajna Tímea
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 27. 04:10
Andy Vajna özvegye kiköltözött abból a budai villából, amelyben együtt éltek a néhai magyar filmmogullal. Tímea megszabadult azoktól a kedves tárgyaktól, amelyeket nem tud magával vinni Amerikába. A költözésben segített milliár­dos barátja is, aki sofőrrel és luxus­autóval ment érte.
kbv, Ulicska Viki

Napok óta nagy a nyüzsgés a II. kerület egyik csendes, gyönyörű dunai panorámás utcájában, az elhunyt filmproducer, Andy Vajna özvegye ugyanis költözködik. A Vajna házaspár szerelmi fészke hosszú évekig egy Gattyán György tulajdonában lévő budai luxusvilla volt, ami lassan teljesen üresen áll, a költöztetőautó néhány nap alatt el­hordta Tímea gondosan dobozokba zárt holmiját. A Bors fotósa megörökítette a nagy rakodást, amelyben az öz­vegynek nem csak a vállas költöztetők se­gítettek. Jóllehet, az elmúlt na­pokban sokat emlegetett, fiatal milliárdos fiú nem a dobozolásban segédkezett, a csinos örökösnőnek biztosan sokat jelentett, hogy mellette volt, amikor el kellett szakadnia legboldogabb éveinek színterétől.

Timit rengeteg érzelem köti a nevezetes villához, hiszen a ház minden szeglete elhunyt férjére és hét évig tartó szerelmükre emlékezteti. Andy halála után azonban a ház üres és szomorú hely lett számára. Már nem érezte jól magát ott egyedül, és hiába az óriási örökség, a villa költségeit is sokallni kezdte. Menekülve a bánat elől pedig életét, jövőjét leginkább már a tengerentúlon látja, ezért a tragédia után felmondta a villa bérleti szerződését, amely a napokban jár le, így elérkezett a búcsú ide­je. Búcsú az otthonuktól, búcsú a múlttól, búcsú Andytől. 

Az országtól azonban, úgy tűnik, nem. Lapunk ugyanis megtudta, hogy Budapesten keres lakást az özvegy, vagyis nem akar teljesen elszakadni Magyarországtól.

– Bár Timi visszautazik Amerikába, nem számolja fel teljesen az itteni életét, mert a napokban az egyik ismerősöm eladó házát ment megnézni. Úgy tudom, hogy villát akar venni Budán – árulta el lapunknak az özvegy egyik, neve elhallgatását kérő ismerőse.

Meglehet, Timi tervei új üzlettársa és barátja, Zoltán miatt is változtak, akinek társaságában egyre többet látni, és aki a költözködés alatt is segítette, biztosítva Timi kényelmét. A férfi mellette állt már a producer halálának évfordulóján is, a szomorú napon elkísérte a temetőbe, a többnapos pakolás után pedig  luxusautóval érkezett a Gattyán-villa elé a csinos örökösnőért. Kiszállva az autóból, sofőrje felsegítette a fiatal milliárdos fiú kabátját, aki ezután a ház előtt várakozott. Néhány perc múlva nyílt is a garázsajtó, ahonnan előtűnt a csinos özvegy rózsaszín bundában, combig érő csizmában. Mosolyogva köszöntötték egymást, autóba szálltak, majd sofőrjükkel elhajtottak.  

Ahogy azt korábban megírtuk, az örökösnő a közösségi oldalán maga számolt be róla, hogy jóképű barátja az üzlettársa lett az Andytől örökölt, világhírű Nobu étteremben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.