Celeb

Szív alakú koszorút vitt Andy sírjára Vajna Tímea

K. Sz.

Létrehozva: 2020.01.20.

Fehér és vörös rózsákból készített koszorút vitt vasárnap kora délután Andy Vajna sírjára özvegye. Tímea és családja közel egy órán keresztül, égő gyetyákkal és szivarokkal rótta le kegyeletét a producer nyughelyénél.

A Bors helyszíni tudósítója szerint vasárnap 12.15-kor érkezett meg Vajna Tímea és családja a budapesti Fiumei úti sírkertbe. Andy Vajna sírjától nem messze, a platánsor tövében parkoltak le gépkocsijukkal.

Vajna Tímea kivette a fehér és vörös rózsából készített, gyönyörű, szív alakú koszorút és odavitte a sírhoz. Az özvegyet követték a családtagok. A nyughelynél közösen rendezgették a virágokat és gyertyákat, majd szivarokat gyújtottak, ez utóbbiakat beletűzték a koszorúba.

Bő egy órát töltöttek el a sírnál emlékezve a világhírű producerre.

Vajna Tímea bár korábban azt nyilatkozta, hogy szeretne hátat fordítani a médiának és új életére koncentrálni, ám még a tegnapi sírlátogatás előtt a Borssal szívesen tett kivételt szeretett néhai férje, Andy Vajna halálának évfordulója kapcsán.

A 36 éves özvegy szerint a síron túl várja őt párja és vezeti az útján. Bár a gyászév letelt, Timi követői láthatják, hogy szinte nincs olyan nap, amikor valamiről ne Andy jutna az eszébe, sőt külön Instagram-oldalt is készített az elmúlt év fájdalmas, de egyben reményteli emlékeinek.  

Olyan, mintha két hete történt volna, es ugyanúgy fáj, de mostanra sikerült elfogadnom és megpróbálom elengedni, azonban nincs olyan nap vagy pillanat, hogy ne gondolnék Andyre, annyira hiányzik. Sokszor jelen időben, többes számban beszélek róla, igen. Ha a szívedben van valaki, mindig veled lesz és sokszor hallom a szavait vagy érzem, hogy  vigyáz rám –  hangsúlyozta Timi, aki számtalan posztjában utalt már arra, hogy Vajna szelleme időnként üzen neki és segíti őt az útján.

Nos, Timi utánajárt a földöntúli, misztikus tapasztalásainak, és bizonyítékot kapott rá, hogy a legendás producer a túlvilágról a mai napig követi az életét. 

Most voltam a napokban egy médiumnál. Nagyon féltem tőle, de akármennyire is hihetetlen, sikerült beszélnem Andyvel. Mondtam, hogy azonosítsa magát és olyan kérdéseket tettem fel, és olyan egyértelmű dolgokat mondott, és azokat a szavakat, mondatokat használva, amiket csak ketten tudhatunk és amiket szokott. Biztos, hogy van a halálon túl egy másik dimenzió és a lélek tovább él – fűzte hozzá az özvegy.

Mint korábban kiderült, Timi Los Angelesben kezd új életet, hogy Andy legendáriumát folytatva, népszerűsítse a magyar filmet világszerte forgatókönyv-fejlesztőként és producerként egy­aránt. A csomagolással már lassan készen van, egy dologgal azonban még van némi gondja, elintéznivalója:

Még nem sikerült kint házat találni, csak az ügyvédekkel és a céges dolgokkal voltam elfoglalva, a filmes karrieremmel még nem tudtam foglalkozni – mondta a Borsnak Timi, aki információnk szerint addig egy kétszobás, bérelt kis lakásban él majd Los Angelesben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról