Párja szerzett munkát Janza Katának

Párja szerzett munkát Janza Katának

Nikola Tesla
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 14. 10:00
Huszonkét év a korkülönbség Janza Kata és szerelme, Pesák Ádám között, de ez nem okoz gondot sem a magánéletben, sem a színpadon. A színésznő szerint párja kortalan.
K. Sz.

Nemcsak a szerelem, hanem a színház iránti szenvedély is összeköti Janza Katát és párját, Pesák Ádámot. A Budapesti Operett­színház két sztárja a Nagymező utcai teátrumban olyan darabokban aratott együtt sikert, mint az Elfújta a szél, a Do­rian Gray vagy A Pendragon legenda, miközben a Nemzeti Lovas Színházban A sza­badság vándorai című produkcióban is együtt szerepeltek.

Most a tavasz szuperprodukció­jában, Nikola Tesla – Végte­len energia című musicalben is partnerek, ráadásul Kata egyszerre alakítja a főszereplő Ádám anyját és a szerelmét a RaM Colosseumban. 

– Érdekes helyzet lesz, az biztos, a darab elején Tesla anyja va­gyok, majd a plátói szerelme, múzsája Sarah Bernhardt színésznő. A stáb azonban garancia volt számomra a sikerre: Müller Péter Sziámival nagyon régi a „szerelmünk”, ő fordította az összes Lévay-musicalt, mint az Elisabeth vagy a Mozart.

Ezekre a nevekre nem tudtam nemet mondani, bár az a vicces, hogy eredetileg csak a páromat, Pesák Ádámot hívták a címszerepre, régi barátommal, Szabó P. Szilveszterrel váltva. Vona Tibor, a  produkció atyja mondta neki, hogy olyan jó lenne, ha el­hoznád magaddal Janzát. Így történt, és akkor ajánlották fel nekem is ezt a szerepet – mesélte nevetve a színésznő a különös felkérés történetét. 

Janza Kata nem unatkozott tavaly sem, és bár a szakmában közmondásos a munkabírása, szerettei érdekében 2020-ban kevesebb szerepet vállal. 

– A Tesla próbáin tapasztalható lendület és feszültség jellemző az életemre, már magamra is kellett szólnom, hogy vegyek vissza a tempóból, mert szerencsére a színházi munkáim mellett is sok felkérésem van. Türelmetlenebb va­gyok a környezetemmel, érzem magamon, hogy sokszor az aktív családi programok helyett csak kinyúlok, mint egy béka, és pihenek.

Nem jó a gyerekeimnek, hiszen vártak, és persze megértőek, de kevés a minőségi idő. Ez az Ádámmal való kapcsolatomra is igaz, hiába dolgozunk sokat együtt. Nagyon fegyelmezett és szigorú színész, egyik legnagyobb titka, hogy fiatal kora ellenére kortalan férfi.

Nem engedi a magánéletet a színpadra: tíztől kettőig próba van, este héttől tízig előadás. Ott nincs bevásárlólista vagy vita, hogy hevesebbre sikerült egy csók az egyik partnerrel, avagy sem, hanem a színtiszta színészet. Persze akadnak olyan pillanatok, amikor kiesik a „szerepéből”, nemrégiben például megfázva próbáltam, és két jelenet között odaugrott, hogy hozzon egy teát, ami irtó kedves volt tőle – tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.