Történt, hogy Vasvári Vivien Insta-sztoriban kérte meg az álprofillal őt kritizáló követőit, hogy fogják be, és tűnjenek el az oldaláról. Közben elejtett egy mondatot: „két gyereket egyedül nevelek, nem nagyon kapok gyerektartást, az igazságot kiteregethetném ország-világ elé...”. Hiába volt csak egy elejtett mondat a hosszú monológban, megírta egy népszerű online magazin, Fecsó elolvasta, és felrobbant.
Fecsó kiakadt
Azt állítja, hogy nem fizetek gyerektartást?! – háborgott a luxusfeleség egykori férje. – Nagyon rosszulesik ez a vádaskodás. Tessék, itt vannak a banki kivonatok. Ennyit fizetek, pedig el sem váltunk. Kétszázötvenezer a gyerektartás, azon kívül a lakás kiadásából befolyt összeget is a gyerekre kell fordítania. Magánórák, nyelvoktatás, sport, minden, ami a kisfiunk fejlődéséhez szükséges. Nekem nem őt kell eltartanom a luxusigényeivel, hanem a gyereket. Közel félmilliót vállaltam havonta, minden benne van a válási papírokban, ami az asztalán porosodik szeptember óta. A megállapodást a félmilliós csomagról nem volt hajlandó aláírni, kevesellte az összeget. Miután kiderült, hogy a bíróság ennek a felét adná meg, inkább aláírja. Rá vártunk.
Fecsó biztos benne, születése óta mindent megtett a kisfiáért, hogy mindene meglegyen.
– Amerikában született, már az is több tízmillió forint volt, hogy ott is állampolgár legyen. Főállású orosz bébiszittert alkalmaztunk, hogy Vivi tudja csinálni mellette a dolgait. Onnantól, hogy külön költöztünk, fizettem, hogy a fiamnak továbbra is mindene meglegyen. Kértem, hogy amikor nálam van a gyerek, jöjjön a bébiszitter is, hiszen őt szokta meg a kicsi, de nem egyezett bele. Most már azért nem fizettem, mert nem engedte hozzám. Találtam egy másikat, aki csak hétvégén ér rá. Ha Vivihez megy, akkor fizetem a díját. Nem tettem utcára Vivit, volt lakása. Szeptemberben eljöttem, minek fizessek egy luxuslakást, havi hat-hétszázezerért, ha megoldott volt a lakhatása? A ruháimon kívül semmit sem hoztam el. Azért fizetem a gyerektartást, hogy legyen a gyerekkel, miért fizetném a bölcsődét? Miért kéne nekem autót fizetni Vivinek? Gyerektartást kell fizetnem, nem aszszonytartást! A befektetése pedig, amire nagyon jó kamatot kap, még nem járt le. Azt akarja, hogy fizessek visszamenőleg. Mit? Mi hiányzott neki? A gyereknek mindene megvan, Vivit nem nekem kell eltartanom. Az előző csávó is szépen csenget neki. Egy olimpiai bajnok nem kap annyit, mint ő a két gyerek után. Elég a mártírkodásból! Éljünk békében! – fakadt ki az apa.
Vivien válaszolt
Miután Vivien megtudta, hogy Fecsó a saját védelmében kitálal, az Instagramján hosszan fejtegette az igazát. Ebben benne van, hogy mennie kellett a nagy lakásból, hogy Fecsó nem fizeti az orosz bébiszittert és a bérelt Mercedest sem, csak egy Peugeot-t hajlandó finanszírozni. Mindezt tette úgy, hogy Vivi 32 milliója nála van kölcsönben. De a kétgyermekes anyukát nem lehet megtörni: „Így magam megoldottam ezt a problémát is!”– írta. A posztját úgy fejezte be: „jelenleg nincs szükségem senki pénzére sem! De nem egyedül szerettem volna a gyereket!”. A teljes szöveget jobb oldalon olvashatják.
Luxusválás
Ha a számokat, az igényeket nézzük, egyet nem szabad elfelejteni. A történetben luxus Viviről van szó, aki abban a műsorban, amiről a becenevét kapta, megmutatta, hogy ő nem egy átlagos nő, vele nem átlagos az élet, nyilván az igényei sem azok. Nem árult zsákbamacskát, a férje tudta, kit vesz el, kivel vállal gyermeket. Gondolhatta, hogy a válásuk és a vele járó költségek sem lesznek átlagosak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.