Falási rohamok törnek Borbás Marcsira

Falási rohamok törnek Borbás Marcsira

evés
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 18. 10:30
A műsorvezető kerüli a nagy reggeliket, mert utána falási roham tör rá. Borbás Marcsi a 4–6 óránkénti változatos étrendben hisz, aminek meg is van az eredménye.
Bors

Borbás Marcsi annak ellenére, hogy a Gasztroangyal című sikerműsora egy időre megpihent, nem állt meg, és jelenleg a férjével közösen ve­zetett online portál, az egy.hu felületén osztja meg receptjeit, trükkjeit. Innen tudhattuk meg azt is, hogy a műsorvezető néhány napja diétázni kezdett, és saját módszerét követve tíz nap alatt két kilótól szabadult meg.

Az ország gasztroangyala pedig elárulta, pontosan milyen elveket is követ fogyókúrája során.

– Az első, hogy nem szabad nagy reggelit csapnom, mert két óra múlva olyan agresszív éhség lesz úrrá rajtam, hogy ami az utamba esik, azt felfalom. Ugyanez igaz a reggeli szénhidrátfogyasztásomra is, tehát nem ehetek – még mértékkel sem! – lekváros vagy mézes kalácsot, de még zabkását sem – kezdte a műsorvezető.

– A második fontos tapasztalatom, hogy akkor fogyok a legkönnyebben, ha nem napi ötször, hanem 4–6 óránként eszem. A harmadik, hogy nem szabad monodiétáznom, mert néhány nap után kinyitom a hű­tőt, és összevissza eszem mindent. A negyedik, hogy diéta alatt is jóízű ételeket kell ennem, mert ugyanúgy járok, mint a monodiétával. Tehát a reggeli legyen zsírokban gazdag, lehet tojás is, az ebéd bármi (persze nem 5 fánk, fél kiló kenyér stb.), a vacsora pedig zömében zöldség és fehérje – mesélte az 51 éves tévés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.