Celeb

Vajna Tímea munkába állt Amerikában

K.Sz.

Létrehozva: 2019.12.02.

Úgy tűnik, közel egy évvel szeretett férje, Andy Vajna halála után új életcélokat talált magának a fiatal, a gyásztól még mindig megrendült özvegy, Vajna Tímea. A januárban elhunyt férjéről még mindig könnyek között emlékező 36 éves Timi jelenleg férje filmes relikviát bocsátja aukcióra, és az abból befolyt pénz nagy részét jótékony célokra fordítja. A marketinges végzettségű özvegy az évek során rengeteg filmes fogást, trükköt lesett el producer férjétől, akinek olyan filmeket köszönhet a szakma, mint például a Rambo, az Evita vagy a Szabadság, szerelem. Tímea tehetségére az elmúlt években Vajna kollégái is felfigyeltek, sőt maga Andy is.

– Nagyon sokat adott a véleményemre, rengeteg forgatókönyvvel és filmtervvel kapcsolatban kérte ki a véleményemet, néztük át együtt, ötleteltünk. Az együtt töltött évek alatt nagyon sokat tanultam tőle, és ezt most szeretném kamatoztatni. Számos forgatókönyvötlet van az asztalomon, sokat még maga Andy hagyott hátra, nem beszélve a szívügyeként számon tartott Hunyadi-filmről, amit nagyon szeretett volna megcsinálni, így az sem elképzelhetetlen, hogy a nyomába lépjek és kipróbáljam magam producerként is – mondta a Borsnak Vajna Tímea, aki jelenleg Los Angelesben tartózkodik, és olyan sztárok társaságában építi a kapcsolatait, mint Jennifer Lopez vagy a nagy sikerű Hihetetlen című sorozat sztárja, Kaitlyn Dever.

Ahogy néhai férje, Timi sem csak a hollywoodi filmes szakmában szeretne ér­vényesülni, hanem a hazai filmesekre is gondol. Első, konzulensi munkájában Aspy Tom A pillanat című filmjének igyekszik reklámot csinálni a tengerentúlon. A nullaköltségvetésű filmnek minden esélye megvan a si­kerre, ugyanis a decemberi International Golden Film Awardon há-rom jelölést is szerzett a legjobb film, legjobb női főszereplő és a legjobb feltörekvő színésznő kategóriában.

– A díjátadóig és az után is Tímea minden követ meg fog mozgatni, hogy a Tomhoz hasonló tehetségeknek minél nagyobb bemutatkozási felületet biztosítson az álomgyárban és ahogy Andy Vajna is tette, öregbítse világszerte a magyar filmek hírnevét – mondta a Borsnak az özvegy sajtósa, Baranyi Rozália.

Tímea decemberben egy rövid időre visszatér Budapestre, de után januárban egy évre biztosan elhagyja az országot: új lakást keres, és távol a rosszakaróitól újraépíti az életét a festői szépségű Los Angelesben és reméli, hogy férje tragikus halála után újra megtalálja a boldogságot.

Úgy érzem, környezetváltozás kell. Amerikában új életet kezdhetek, miközben Andyt örökre megőrzöm a szívemben.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969510
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188096_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy hét múlva rajtol el Siófokról a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap