Karácsonyi dalokat zsűrizett az Omega

Karácsonyi dalokat zsűrizett az Omega

Kóbor János
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 16. 11:00
F. G.

Nehéz feladatot kapott szombaton az Omega együttes, egy pécsi osztályéneklési versenyen nyolc általános iskolás kórus közül kellett kiválasztania, melyik énekli a legszebben a karácsonyi dalokat. Az együttes megdöbbent, hogy ebből a korosztályból ilyen sok rajongójuk van.

Évek óta nem osztott ennyi autogramot az Omega, mint a pécsi PTE Deák Ferenc Gyakorló Iskola és a Pécsi Omega Fan Klub közös rendezvényen. Több mint 500 általános iskolás állt sorba, hogy az együttes valamelyik tagjától aláírást szerezzen.

– Meglepő volt számunkra, hogy ilyen fiatal rajongóink is vannak, sőt ilyen nagy számban – mondta elérzékenyülve a Borsnak Kóbor János, az Omega énekese, aki szerint nagyon megható volt, amivel készültek, nem gondoltuk volna, hogy azok, akik velünk, ránk buliztak, továbbadják a zenénket a most cseperedő generációnak.

A rendezvényen egy 11 éves fiú számítógépes animáción keresztül papír nélkül mutatta be az együttes történetét. 

– Nagyszüleim Omega-rajongók, náluk rendszeresen hallgattam és megszerettem, szerintem a legjobb számuk a Gyöngyhajú lány. Ahogy készültem az előadásra, meglepett, hogy mennyi mindenben első volt hazánkban az Omega. Az első magyar CD- lemez, a legtöbb külföldön eladott magyar nagylemez, és először használtak füstöt és lézert a színpadon – mondta a Borsnak Kádár Zsolt, aki szerint a suliban is sok Omega-rajongó van.

– Nagyon megható volt, amivel készültek, nem volt egyszerű dönteni, mert mind a nyolc osztály remek volt, és jól válogatták ki a dalokat is – mondta Benkő László, az Omega billentyűse.

Az osztályéneklési verseny győztes kórusának az egyéb ajándékok mellett jutalmul közösen énekelhetett néhány Omega-számot az együttes jelen lévő tagjaival, Kóbor Jánossal, Benkő Lászlóval és Debreczeni Ferenccel. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.