Jordán Tamás: Csak Marika testét kezdte ki a betegség

Jordán Tamás: Csak Marika testét kezdte ki a betegség

Törőcsik Mari
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 11. 12:00
GG

Hosszú ideje kényszerpihenőre ítéli betegsége Törőcsik Marit, aki velemi házában, a nyilvánosságtól elvonulva lábadozik. Állapotáról őt próbáltuk megkérdezni, de nem jártunk sikerrel, szerencsére azonban a pályatárs Jordán Tamás friss információkkal tudott  szolgálni róla.  

Egy ugrásra fekszik Velemtől Szombathely, ahol a színész a Weöres Sándor Színházat igazgatja, így az örök barát rendszeresen látogathatja a háromszoros Kossuth-díjas művésznőt. 

– Hetente legalább kétszer is felkeresem Marit, akivel jókat beszélgetünk, természetesen a színházról – mondta Jordán Tamás.

– Fizikálisan nincs túl jó állapotban, de szellemileg teljesen rendben van. Megtisztelő a szeretet, amit minden látogatásomkor kapok tőle. Annyira tisztelem, hogy magázódva be­szélgetünk, pedig évtizedes a barátságunk. Óriási lélekerő van benne, de ha véletlenül picit elhagyja magát, szoktam neki mondani, hogy Mari, magát a tenyere közepén hordozza a jó­isten, és ha véletlenül le akar csúszni onnan, mindig visszapöcköli a helyére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.