Celeb

Egy évet is csúszhat Demcsák Zsuzsa esküvője

Bors

2019. szeptember 14. szombat 09:00

Már nem nyilatkozik az esküvőjéről Demcsák Zsuzsa. Az időpontot firtató kérdések elől folyamatosan kitér. Pedig ha nem siet, akár egy évet is kell várnia, hogy törvényesen is házas asszony legyen.

Egyre több a kérdőjel Demcsák Zsuzsa tervezett esküvőjével kapcsolatban. A TV2 Ázsia Expressz című műsorának a sztárja utoljára augusztus 18-án osztott meg közös képet indiai szerelmével, Krishannal, az­óta viszont nem igazán hallani a szerelmespárról. A férfi augusztusban érkezett az országban, Zsuzsa a legtöbb sajtófelületen elújságolta boldogságát, hogy hosszú hónapok után újra láthatta a kedvesét, akit a TV2 sikerrealityjének forgatásán is­mert meg még tavasszal. A turbékoló pár rögtön esküvőt tervezett, ám a kézfogó nem akar összejönni, sőt folyamatosan csúszik. Talán ez az oka annak, hogy a 40 éves műsorvezető ezért nem akar már elkiabálni semmit. Inkább diplomatikusan hallgat.  Lapunk felkereste Zsuzsát, hogy megtudjuk, mikor si­kerül végre hivatalosan összekötni Krishannal az életét, akit élete első igazi férjeként és kapcsolataként jelölt meg több fórumon is.

– Köszönöm, jól vagyunk! Az esküvőről? Ember tervez, Isten végez – nevetett Zsuzsa, miközben angolul válaszolt feltétezhetően jegyesének, akivel egy ebédre készültek, majd kérte, hagyjuk a témát.

Nos, Isten helyett a bürokratikus ügyintézésben kellene jobban bíznia Zsuzsának, ugyanis a lapunk által megkérdezett jogász szerint nem ártana sietniük a sze­relmeseknek, mielőtt kifutnak az időből, mert így akár közel egy évvel is elcsúszhat a frigy.  

– Normál esetben körülbelül harminc nap az eljárási idő a házassági szándék bejelentésé­től, illetve további harminc napot kell várni ezután. A külföldi személynek egy tanúsítvánnyal kell igazolnia, hogy a magyarországi házasságkötésnek nincs-e semmilyen törvényes akadálya, például nem házas vagy nem áll körözés alatt. Személyazonosságát kell igazolni, illetve az adatainak a hiteles fordítását benyújtani az illetékes hatóságoknak. Erre mindössze hat hónapjuk van, ugyanis ha addig nem sikerül, akkor mindent elölről kell kezdeniük – mondta lapunknak dr. Bacsek György ügyvéd.

Minden bizonnyal a többdiplomás Zsuzsa is tisztában van ezzel, sőt információnk szerint a műsorvezetőnő több hivatalban is megfordult már a házasság mihamarabbi lebonyolítása érdekében, még az Indiai Nagykövetségen is járt. Nem csoda, fogy a türelme, hiszen az ideje fogytán.

Lapunk felkereste az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot, akiktől afelől érdeklődtünk, meddig tartózkodhat egy jelen esetben indiai származású állampolgár az országban munka, illetve házasság nélkül. – Magyarországra való beutazás esetén az ázsiai országok kapcsán nem egységes a vízumkötelezettség, avagy a vízummentesség. Tartózkodási engedély hiányában jellemzően legfeljebb 90 napot tartózkodhat a külföldi Magyarországon. 90 napot meghaladó tartózkodás esetén a tartózkodási cél határozza meg az időtartamot – küldték írásba a válaszukat. 

További cikkek

Bizarr

Eddig használt bugyikat árult, de most még meredekebb területre merészkedett Rebekka

Meglepő

Kínos felvétel került elő Kulcsár Edináról - Videó

Ez is érdekelhet

she.life.hu

Rossz hírem van: ez történik veled, ha nem szexelsz rendszeresen

hirtv.hu

Holtan találtak egy 21 éves diáklányt a fürdőszobában

kemma.hu

Biznisz közben csaptak le Tatán a zsaruk dílerre és vevőjére (fotók)

origo.hu

Emelkedik a cápatámadások száma

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a svédek nem játszanák le a helyosztót, ha nem jutnak elődöntőbe

vg.hu

Növekszik a kereslet a J&J vakcinái iránt

szon.hu

Az újságból tudta meg a nagypapa, mit csinált Pap Dorci és Patrik!

origo.hu

Ön is megveheti Michael Schumacher bivalyerős családi Mercedesét - képek

nemzetisport.hu

DVSC: Tőzsér megerősítette, érdeklődtek Dzsudzsák iránt

origo.hu

5 éve ezen a napon halt meg John Hurt - képek