Celeb

Wolf Kati olcsó füzetet vesz a lányainak

L. P.

Létrehozva: 2019.08.31.

Wolf Kati immár nyolc éve önkéntesként segít a rászoruló gyermekeken.

Forrás: Végh István

A rászoruló szülőknek hatalmas segítség, ha a tanszerek biztosításának gondját leveszik a vállukról. E célból jött létre az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! nevû akciója, hogy minden diák megkaphassa, amire szüksége van. Szeptember 2-án még javában tárcsázható az 1353-as adományvonal, ahol a hívások 250 forintos segítséget érnek, de a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon keresztül is lehet adakozni.

Wolf Kati immár nyolc éve önkéntesként segít a rászoruló gyermekeken, feltöltődik abban, ha adhat másoknak.

– Akik engem kedvelnek, azokat ösztönözni tudom, hogy más rászorulókat támogassanak. A héten rengeteg családnál voltunk, tanszereket vittünk. A legmeghatóbb az volt, amikor találkoztunk az öt unokáját egyedül nevelő nagymamával és átadtuk nekik a szükséges felszerelést. Ezekért a pillanatokért éri meg – avatta be a Bors olvasóit Kati, aki édesanyaként már egy hónappal korábban felkészül az iskolára.

– Rengeteg fellépésem van augusztusban és még a segélyszervezetnek is segítek, muszáj vagyok hát egy hónappal előre gondolkodni. Augusztus elején beszereztünk mindent a lányokkal, már csak a csomagolás vár ránk – mondja a Borsnak Kati, aki lá­nyait is a tudatos segítés szellemében neveli.

– Amikor tanszereket vásárolunk, három vagy négy füzetet vehetnek, ami drágább, de a többi olcsóbb termék, hogy a fennmaradó részt odaadhassuk azoknak, akiknek szükségük van rá – mutat példát ezzel lányainak Kati. – Janka már nyolcadikos lesz idén, úgyhogy most az iskolaváltáson gondolkodunk. Hu­mán beállítottságú, úgyhogy támogatom. Luca még csak negyedikes lesz, nála még nem alakult ki, mit szeretne igazán, de eljön annak is az ideje – tette hozzá lapunknak Kati.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek