Saját műsort álmodott meg Majka

Saját műsort álmodott meg Majka

Majka
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 04. 14:00
Hosszú volt az út a valóságshow-tól és Ózdtól idáig.
Bors

Nyomd a gombot, tesó! címmel saját műsort fejlesztett a TV2 számára Majka, aki a műsorvezetés, zeneszerzés és koncertezés mellett új kihívást talált magának. Hasonló műsort ugyan már vezetett, de ezt állítása szerint maga is találta ki, tehát egy olyan játékról van szó, amelyet még sehol a világon nem próbálhatott ki senki.

– Most már elmondhatom, mennyire büszke vagyok. A TV2 lecsapott az egyik ötletemre, és műsort készítünk belőle. Nem ígérhetek semmi mást, csak pénzt, verejtéket és könnyeket  – jelentette be Instagramján a rapper.

A TV2 közleménye szerint pedig a Nyomd a gombot, tesó!-ban nyolc körön keresztül ötvenmilliós pénznyereményért játszanak majd a párosok, akiknek nemcsak kvízkérdésekre kell választ adniuk, hanem közben mindenféle izgalmas dolog is történik velük.

Majka több játékot is vezetett már, nyilván ezek közben pattant ki fejéből az ötlet. Hogy konkrétan miként fog kinézni a műsor, milyen feladatok lesznek, arról egyelőre semmit sem tudni, ez ugyanis az ajánlóból még nem derül ki. Majkát ismerve, humorból legalább nem lesz hiány.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.