Bajor Imre gyermekei: A mai nap a gyászé

Bajor Imre gyermekei: A mai nap a gyászé

gyermekek
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 06. 09:00
Marci és Lili ilyenkor csöndesen emlékezik az édesapjára.
K. Sz.

Ma öt évvel ezelőtt hagyott itt minket Bajor Imre. A mindössze 57 évesen, agydaganat következtében elhunyt színész gyermekei, Lili és Marci követték a pályán édesapjukat: Lili sikeres színésznő lett, az or­szág több teátrumában is színpadra lépett, míg fia filmrendezőnek tanul.

– Megbeszéltük a testvéremmel, hogy ezt a napot minden évben csöndben és visszavonultan kizárólag apa emlékének szenteljük, szeretnénk nyugodtan és szeretetben emlékezni. Ennél többet most nem szeretnék mondani – mondta Bajor Lili, majd bontotta a vonalat megkeresésünkre.

Bajor legjobb barátja Gálvölgyi János volt, ezen a halál sem változtatott.

– Ő volt, van és lesz. Imi élet­ked­ve nagyon gyakran jut eszem­be. Év közben nem mindig van nagy kedvem elmenni játszani. Ilyenkor azt érzem, hogy velem van, és segít felmenni a színpadra. Rögtön eszembe jut, hogy mennyire boldog lenne, ha itt állhatna velem. Folyamatosan emlékeztet arra, hogy örüljek annak, hogy élünk. Egyszer kérdezték tőlem, hogy nem hiányzik-e: azt feleltem, nem, mert mindennap itt van velem – mesélte Gálvölgyi, aki a legviccesebb közös sztorijukat is megosztotta.

– Egyszer egy hete már nem ittam semmilyen alkoholt, se sört, se bort. Egy tévéfelvétel alatt elszakadt a bokaszalagom, levittek a mentőhöz. Jött Imi, és azt mondta: Janikám! A szervezetet nem lehet becsapni!  

Hyppolit, Pasik, Le a fejjel!, Mágnás Miska – csak néhány cím Bajor legendás életművéből, nem beszélve a Szomszédok című telenovelláról, amelyben a fodrász Oli urat alakította Koltai János társaságában.

– A Fészek művészklubban ismertem meg még a sorozat forgatása előtt. Valamifelé igyekezett ő is, a poénok mellett va­lami magasabb rendűt keresett. Sajnos egy idő után a világ fenekestül felfordult, és ez az ő életét is megzavarta – jellemezte pályatársát Koltai.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.