Együtt léptek fel Kiskörén szombaton, majd két külön irányba mentek tovább. Oszvald Marika a Balaton északi partjára, Aszófőre indult. Az M0-s autóúton haladt, amikor hátulról belerohantak. A halálra rémült művésznőt mentő vitte kórházba, de mivel szerencsére fizikálisan semmi baja nem lett, a lánya haza is vihette. Azóta otthonában lábadozik, ott azonban hiába kerestük.
– Pihennie kell, ezért fel sem veszi a telefonját – mesélte a Borsnak Peller Károly. – Együtt léptünk fel, de utána szétváltunk, más-más helyen folytattuk a munkát. Én mentem tovább a menedzserünkkel, őt hívta Marika. Megállt bennem az ütő, nagyon megijedtünk. Mondta, hogy balesete volt, de nem beszélt sokat, közölte, hogy leteszi a telefont. Persze később beszéltünk, megnyugtatott, hogy nincs semmi baja. Nyugalmat kért, hát én sem akarom zavarni, ezért azóta SMS-ben kommunikálunk. Úgy viszont folyamatosan.
A művésznő a Borsnak is szöveges üzenetben válaszolt.
„Köszönöm szépen, jól vagyok! Csak most fellépéseket még nem tudok vállalni, amíg el nem múlik ez a ≫fájás≪. Nagyon köszönöm az érdeklődést!”
Szerencsére a „fájás” a lelki megrázkódtatásra utal, így a művésznő menedzsere joggal bizakodó.
– Megijedt, kicsit pihen, de jól van – mondta lapunknak Görgényi Tibor. – Semmi olyan nem történt, ami nagy bajt jelentene. Nyilván egy ütközésnek azért vannak velejárói, de minden rendben van. A nulláson autózott, amikor hátulról belerohantak. Marika rengeteget vezet, és nem vagánykodik. De ilyen az élet, a baleset benne van a pakliban, ha autóba ülsz. Az egyik fellépésről tartott a másikra, Kisköréről Aszófőre, ami szép, háromszáz kilométeres út. Megtörtént a baj, onnan mentő vitte kivizsgálásra, de kiengedték, a lánya vitte haza. Most otthon van, nyilván ez stresszes helyzet volt, bárki megijedne. Néhány nap, és rendbe jön.
Oszvald Marika és Peller Károly annyira jó barátok, hogy a színésznek még gatyája is van a szubrett házában.
– Ezen még én is nevettem, amikor megtaláltam az úszógatyámat a szekrényében – meséli Karcsi.
– Néhány hete fellépésre mentünk, beugrottam érte, és hamarabb értem oda. Főzött ebédet, és kérdezte: nem megyünk a medencébe? Nem hoztam fürdőnadrágot. Marika beküldött, hogy nézzem meg a szekrényben, ott van egy pár. Megnéztem, és ott volt az enyém. Valamikor, néhány éve otthagyhattam. Nagyon nevettem! Így tudtunk medencézni fellépés előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.