Az egykori miniszterelnök, Nagy Imre újratemetésének harmincadik évfordulójára gigakoncertet rendeztek a Hősök terén.
Az ingyenes rendezvényen fellépett Varga Miklós, Homonyik Sándor, Vikidál Gyula, a Beatrice, a Republic, az Emelet, a Piramis, Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, a KFT, Vincze Lilla valamint Vastag Csaba.
A három részből álló, összesen 34 méter széles nagyszínpadon a Liszt Ferenc Kamarazenekar egy harminc fős kórussal kiegészülve kisérte a fellépőket.
A műsor előtt DJ. Dominique, amúgy ráhangolásként beszélgetett a fellépőkkel, akik szinte kivétel nélkül már aktív muzsikusok voltak a rendszerváltás idején is. Érdekes sztorikat említettek, izgalmas történeteket elevenítettek fel a teret teljesen betöltő, több tízezres hallgatóság előtt. 20 órakor elkezdődött a megakoncert. A fellépő rockzenekarok három-három dalt játszottak, a szólisták előbb egyedül majd közös énekléssel is szórakoztatták a közönséget.
A nagyszabású program tűzijátékkal, fényfestéssel és különleges, drónok segítségével készített felvételekkel, képekkel fejeződött be.
Pár napja kollégánk is betekinthetett a Hősök terén tartott nagykoncert főpróbájára, ahol a sztárfellépők és a Liszt Ferenc Kamarazenekar gyakorolhatta össze a produkciókat a vasárnapi színpadra lépés előtt. Már ekkor egyértelmű volt: itt bizony mindenki belead mindent. A főpróbán készült fotókból is válogattunk párat olvasóinknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.