Celeb

Ráijesztett a zaklatója a Barátok közt színésznőjére

Címkék
zaklató

Bors

Létrehozva: 2019.06.28.

– Korábban feltűnt egy kommentelő, aki többször írt nekem, ám mivel nincs időm és lehetőségem mindenkinek válaszolni, felháborodott és elkezdett durva dolgokat írogatni. Letiltottam, ám most előkerült valaki, aki nem biztos, hogy ugyanaz az ember, de a szóhasználata nagyon hasonlít a korábbira – kezdte Bátyai Éva a Blikknek.

Obszcén, beteg dolgokat ír,

rendszeresen azt próbálja velem közölni nyomdafestéket nem tűrő stílusban, hogy szerinte senki nem kíváncsi rám, semmi keresnivalóm ott, ahol vagyok. Még le is ribancozott – mondta a színésznő, aki elmesélte, hogy az illető létrehozott a nevében egy oldalt, azt hazudva, hogy a korábbit feltörték.

– Bevallom, amellett, hogy most már dühít ez az egész, egy kicsit meg is ijedtem, hiszen ez nemcsak rólam szól, hanem a családomról is. Gyerekeim vannak, és azt gondolom, van egy pont, amikor meg kell húzni a határt, és azt mondani, eddig és ne tovább. Az utolsó csepp az volt, amikor megtudtam, hogy

az egyik kiskorú rajongómat megfenyegette,

mert váltottunk pár kommentet a közösségi oldalamon – háborodott fel a színésznő,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010613
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010613
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010613
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010613
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010613
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek