Életbiztosítás-függő lett Galambos Lajcsi

Életbiztosítás-függő lett Galambos Lajcsi

Galambos Lajos
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 11. 05:00
Galambos Lajcsi intő jelnek tekintette Sas József thaiföldi rosszullétét, amit az ő két héttel ezelőtti gyengélkedése csak még tovább tetőzött. A trombitás azóta életbiztosítás-függő lett, hisz szerinte jobb az elővigyázatosság.
K. K.

Ötmilliárdos biztosítást kötött magára Galambos Lajcsi, ha külföldre viszi az útja, hisz úgy véli: sosem lehet tudni, hogy a határon túl milyen veszély leselkedik rá. 

A mulatós zenész elkeserítőnek találja, hogy az emberek többsége előrébb valónak tartja az autójuk, a lakásuk és vagyontárgyaik védelmezését, mint a saját életüket. 

– Mindig is felelősségteljes, gondolkodó, elővigyázatos férfi voltam, ám az utóbbi idő megrendítő történései még inkább ráébresztettek arra, hogy nem lehetünk elég óvatosak – kezdi a Borsnak Lagzi Lajcsi, aki a háromnapos vallomása alatt, május végén esett össze a Budaörsi Járásbíróság mosdójában, ahonnan mentővel szállították a Szent János Kórház traumatológiai osztályára, majd onnan a Kútvölgyi Kórházba. 

– Szó szerint összeomlottam a sok stressztől. A vérnyomásom 194-re szökött, amit injekcióval is csak több óra múltán tudtak 150 alá vinni. Azóta folyamatos kontrollra és kivizsgálásra járok, túl vagyok a CT-n, az MRI-n, az ultrahangon és különböző belgyógyászati szűréseken, de még hátra van egy ellenőrzés. Most azonban lekopogom; úgy tűnik, minden rendben van, csak vigyáznom kell magamra, és tartanom kell a súlyomat – vallja be lapunknak a trombitás, aki Sas József márciusi rosszulléte után döntött el: mindennemű biztosítást megköt magára, hogy baj esetén, külföldön is a legjobb ellátásban részesülhessen.

– Nem ezen kell spórolni! Én minden kiegészítő biztosítást igénybe vettem, s mindenből a legjobbat választottam. A baleset-, az egészség- és utasbiztosításon felül életbiztosítást is kötöttem, aminek együttes összege ötmilliárd forintig megtéríti az egészségügyi kiadásaimat. Így ha netán szegény Sas Józsi sorsára jutnék – akit a thaiföldi nyaralásáról kellett repülőgéppel hazaszállítani –, akkor legalább a kiadások miatt nem kellene aggódnom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.