Madonna: Senki sem fogható hozzám

Madonna: Senki sem fogható hozzám

Madonna
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 05. 17:30
<p>A 60 éves popdíva, Madonna szerint nincs még egy olyan ember a Földön, mint ő. Az énekesnő a brit Vogue-nak adott interjújában kifejtette, miért is gondolja azt, hogy a világon egyedülálló.</p>
Bors

– Hat gyereket nevelek, és kreatív művész vagyok, aki politikailag is aktív. Jó hangom van, és mindent magamnak intézek – fogalmazott hozzátéve: éppen ezért példaképe sincs. – Ha visszatekintek azokra a nőkre, akik szerintem nagyszerűek és csodálatosak voltak, szabadságharcosok, mint Simone de Beauvoir vagy Angela Davis, akkor látom, hogy nekik nem volt gyerekük.

Madonna arról is beszélt, hogy egész életében bántották, folyamatosan küzdenie kellett a média rágalmaival. Cáfolta azt a pletykát is, hogy rosszban lenne az Oscar- és Grammy-díjas énekesnővel, Lady Gagával.

– Szidtak azért, mert szerintük nem vagyok elég csinos, vagy nem éneklek elég jól, nem vagyok elég tehetséges, nem házasodtam jól. Most leginkább azzal piszkálnak, hogy 60 évesen is színpadon állok. Folyamatosan azzal próbálkoznak, hogy rajtam tudják köszörülni a nyelvüket, bármit is csináljak – fakadt ki a popdíva, akinek legújabb dala, a Medellín múlt héten debütált.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.