Celeb

Kórházba került a Szomszédok atyja

Bors

Létrehozva: 2019.05.06.

Szorítanak a nagybeteg Horváth Ádám gyógyulásáért a Szomszédok egykori színészei, akik még ma is családfőként tekintenek rá. A legendás tévést a kórházban érte el a Bors.

Aggasztó hírek érkeztek a Szomszédok legendás rendezőjéről, Horváth Ádámról. A nyolcvanas-kilencvenes évek legnépszerűbb telenovellájának atyja hosszú ideje komoly egészségi problémákkal küzd. A Bors közelgő születésnapja kapcsán kereste meg, de kérdéseinket már nem sikerült feltenni neki, mert elhaló hangon sokkoló hírt közölt. 

– Rosszkor keresnek, beteg vagyok, esetleg a jövő héten próbáljanak hívni – mondta pénteken Horváth, aki pár hónappal ezelőtt adott hosszú interjút a Borsnak. Akkor elmondta, hogy nincs minden rendben az egészségével, de jól érzi magát. 

– Tudomásul veszem, hogy az idő rohamosan múlik, de nem foglalkoztat különösebben az elmúlás. Minden kornak megvan a maga szépsége, így én is próbálom azokat meglátni, megélni, megtapasztalni. Most épp az utóbbi van napirenden – mesélte tavaly szeptemberben az idén 89. évébe lépő direktor. 
Most azonban sokkal nyugtalanítóbb hírekről számolt be.

– Nem vagyok jobban, rosszul vagyok, egyelőre rossz is marad. Emiatt kórházban vagyok, nem is tudom, mikor hagyhatom el az intézményt  – közölte munkatársunkkal keserűen, majd bontotta a vonalat. 

A rendező nem mondta el, mivel is kezelik, ahogy korábban sem akarta elárulni, milyen egészségi problémákkal küzd. Bár az utóbbi időben visszavonultan él feleségével, Csűrös Karolával, a sorozat sztárjai, akik szinte apjukként tekintettek rá, nem szakadtak el tőle.

– Ugyan már hosszabb ideje nem találkoztunk személyesen, de azért szinte mindent tudok Ádámról. Bízom benne, hogy hamarosan találkozhatunk, mint ahogy legutóbb, Csűrös Karola születésnapján a színházban. Sokat gondolok rá, mint a Szomszédok családfőjére – nyilatkozta aggódva lapunknak Vágási Feri egykori megformálója, Nemcsák Károly. – Fantasztikus összetartó ereje volt Ádámnak, amikor forgattuk a sorozatot – mondta a színész.

– Tizenhárom éven át volt a teleregény „atyja”, mindenki a kedves gyermeke volt, olyan nem létezett, hogy ne teremtette volna meg a legjobb körülményeket a film elkészítéséhez.

Pásztor Erzsi – a Szomszédok Janka nénije – is féltő szeretettel beszélt a nagybeteg művésztársról.

– Napi szinten tartjuk a kapcsolatot, mondhatni családi barátságban vagyok Ádámékkal. Feleségével, Csűrös Karolával éppen a napokban beszéltem. Természetesen tudok Ádám betegségéről, de őt ismerve biztos vagyok abban, hogy még hosszú ideig köztünk marad. Mondtam is Karolának, hogy ne hagyja, hogy Ádám „lustálkodjon”, mindent tegyen meg, hogy visszatérjen az ereje.

A Kossuth-díjas művésznő emlékezetében mai napig él az a rengeteg csodálatos élmény, amelyben – Ádámnak és a sorozatnak köszönhetően – része volt.

– Nagyon szurkolok érte – tette hozzá Pásztor Erzsi –, és remélem, hogy Karcsi (Csűrös Karola, a szerk.) nem felejt el felhívni, ugyanis most ő a soros. Addig is mielőbbi gyógyulást kívánok Ádámnak!

Trokán Péter, aki az erdészmérnök Szelényi Jánosként lett a közönség kedvence, elmondta, hogy az utóbbi időben többször is hívta telefonon Horváth Ádámot, de sajnos nem tudott vele beszélni. Amint munkája engedi, felutazik a fővárosba Szombathelyről, és első dolga lesz felkeresni régi főnökét, rendezőjét, barátját.

– Most már tudom, miért nem vette fel a telefonját Ádám – folytatta  a Jászai Mari-díjas érdemes művész. – Nagyon bízom abban, hogy újra találkozhatok ezzel  a rendkívüli emberrel, aki felejthetetlené tette azokat az éveket, amelyet munkával töltöttünk együtt. Kitalált egy olyan műfajt, ő nevezte el teleregénynek, amely ismerősként kopogtatott a nézőknél, majd rövidesen családtag lett az otthonokban.

Kovács István volt a sármos Desiré a sorozatban, számára is felejthetetlen emlék a sorozat forgatása.

– Nagyon szurkolok érte, rendkívül értékes ember, akivel mindig öröm volt együtt lenni és dolgozni. Soha nem éreztette, hogy ő a főnök. Amit írt és ahogy instruált, az úgy volt jó, ahogy volt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek