
Csűrös Karola 1936. november 6-án látta meg a napvilágot Budapesten Csűrös Karolina néven. Édesanyja Bruckner Valéria, édesapja: Csűrös Zoltán volt, felmenői között kémikusok, akadémikusok is megtalálhatóak.
1959-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát.
1966-ban házasságot kötött Horváth Ádám rendezővel, akivel Budapest 13. kerületében éltek több mint 50 évig.
2019. június 19-én Csűrös Karola férje elhunyt.
2021 szeptemberében, férje halála után depresszióval küzdött,
2020-ban lábtörést szenvedett, majd trombózist kapott. Állapotáról akkor azt nyilatkozta Csűrös Karola, nem hisz benne, hogy valaha meggyógyul. Egészségi állapota ezt követően folyamatosan romlott.
2021. november 24-én hunyt el álmában budapesti otthonában. A Madách Színház saját halottjának tekintette.
2021.december 7-én helyezték végső nyugalomra férje mellé a Farkasréti temetőben.
A Madách Színház a színésznő legjobb barátját, Pásztor Erzsit kérte fel, hogy mondjon búcsúbeszédet, azonban a halálhír annyira megrázta, hogy nemet mondott, Csűrös Karolát utolsó földi útján sem tudta elkísérni.
1959-ben A Győri Kisfaludy Színház tagjaként szórakoztatta a nagyérdeműt.
1962-ben A budapesti Madách Színházhoz szerződött.
1962-től 10 éven át vendégszerepekben játszott a Bartók Gyermekszínházban.
1960-ban Szabó Gyula partnereként szerepelt a Két emelet boldogság című filmben.
1975-ben a Felelet című film főszerepében volt látható.
1977-ben A szabin nők elrablása című tévéfilmben játszott.
1987-ben országos ismertségre tett szert, ugyanis Csűrös Karola a Szomszédok című televíziós sorozatban tűnt fel, amelyben Etus szerepében volt látható.
1999-ben az Egérút című animációs filmhez kölcsönözte a hangját.
A tojás - Georgette
Koldusopera - Betty
Ljubov Jarovaja - Virágárus lány
Lyuk az életrajzon - Kombinés nő
Lumpáciusz Vagabundusz avagy a három jómadár - Heppiend
Egy pohár víz - Abigail
A princesszin - Elizabeth
Bernarda háza - Adela
Érdekházasság - Ilonka
Az asszony többet keres - Sándor Zsuzsa
Othello - Bianca
Az alkalmi férj - Marion Clausen
Az ördöglovas - Anina Miramonti
Égiháború - Suttyó
Sybill - Sarah
Az ember tragédiája - Kimon
Az ember tragédiája - Virágáruslány
Esküvő - Kati
Éjféli mise - Katka
Úri muri - Rozika
Juanita csókja - Dolores
Tavaszi keringő - Éva
A bűvös erdő - Királylány
Változnak az idők - Emmi
A gyanú körbejár - Álruhás leányzó
Játék a színházban - Tilla
A szerető - Sophie hercegkisasszony
Most már elválik - Bolgár Zsuzsa
Ahogy tetszik - Célia
A bolond lány - Antoinette Sévigné
A három narancs szerelme - Caprina
Egy vasárnap New Yorkban - Peggy
Ex - Ortrud hercegnő
Mi van a kofferban? - Nő
Hét szem mazsola - Borcsa
Hét szem mazsola - Fehér tündér
Hét szem mazsola - Császárlány
Amíg összeszoknak - Susie
Az áruló - Adél
Ha elmondod, letagadom - Cili
Az utolsó padban - Fetter Ági
Black Comedy (Játék a sötétben) - Carol
A waterlooi csata - Ada kisasszony
Hamupipőke - Aranyka
Rakéta - Sunykina kisasszony
Tetovált rózsa - Bessie
Noé - Rádióriporternő
Hókirálynő - A rablóvezérnő lánya
Cápák a kertben - Hangok
Ármány és szerelem - Sophie
Peer Gynt - Egyik pásztorlány
A hosszú előszoba - Nyomdászné
Szellemidézés - Zsuzsi
A szembesítés eredménytelen - Dr. Román Éva
Beatrix - Kati
Vőlegény - Nusi
Csalóka szivárvány - Berta
Egy, kettő, három - Kuno kisasszony
Elveszett paradicsom - Klári
Elveszett paradicsom - Zsófi
Csillag a máglyán - Veronika
Spanyol Izabella - Donna Clara
Holt lelkek - Lizocska
Vássza Zseleznova - Polja
A Versailles-i rögtönzés - De Brie-né
Utójáték Euripidészhez - Koeriné
Kettős helyszín - Pandelláné
Mégis kinek az élete? - Mrs. Boyle
A makrancos hölgy avagy Boszorkányszelídítés - Özvegy
A Noszty fiú esete Tóth Marival - Ilvánczyné
Albert Schweitzer - Harmadik hölgy
Kispolgárok - Sztyepanyida
Hajnali szép csillag -
Szeget szeggel - Tekeriné asszony
Cyrano de Bergerac - Duenna
Szent Bertalan nappala - Királyné
A hattyú - Syphorosa
A néma levente - Nardella
Az üvegcipő - Adél anyja
Terézvári garnizon - Draveczkyné
Teaház az Augusztusi Holdhoz - Jigga Jigga kisasszony
Vörös és fekete - Derville-né
Ne most, drágám! - Mrs. Frencham
Baby Jane - Mrs. Bates
Mennyből az angyal - Rose Kamen
Forgószínpad - Maudie Melrose
1957 - A város peremén
1958 - Hiúság
1959 - Májusi dal
1959 - Ballada egy lányról
1959 - Szerelem csütörtök
1959 - Gyalog a mennyországba
1960 - Két emelet boldogság
1960 - Kilenc perc…
1960 - A Noszty fiú esete Tóth Marival
1961 - Katonazene
1961 - Házasságból elégséges
1962 - Hurrá, nyaralunk!
1963 - Bálvány
1963 - Tücsök
1963 - Fotó Háber
1964 - A vendég szolgálatában
1965 - Patyolat akció
1966 - Ketten haltak meg
1967 - Segítség! Lógok
1970 - Gyula vitéz télen-nyáron
1972 - Hekus lettem
1973 - Lányarcok tükörben
1975 - Koplalóművész
1975 - Felelet
1983 - Talpra, Győző!
1999 - Egérút
1965 - Denevér
1967 - Nyaralók
1967 - Bözsi és a többiek
1968 - Szende szélhámosok
1969 - Nebáncsvirág
1969 - Mai módra
1970 - Üvegkalitka
1970 - Talpig úriasszony
1970 - Házasodj, Ausztria!
1970 - A 0416-os szökevény
1970 - Hálóban
1970 - Kisasszonyok a magasban
1970 - A Tündérlaki lányok
1975 - Ciklámen
1975 - Az áruló
1976 - Beszterce ostroma
1977 - A szabin nők elrablása
1977 - Muslicák a liftben
1978 - Zokogó majom
1978 - Mire megvénülünk
1978 - Házi mulatságok
1978 - Az elefánt
1978 - A miniszterelnök
1978 - Fent a Spitzbergáknál
1980 - Gazdag szegények
1980 - Mese az ágrólszakadt igricről
1980 - Családi kör
1982 - Régimódi történet
1982 - A névtelen vár
1982 - A 78-as körzet
1983 - Néma levente
1983 - Osztrigás Mici
1985 - Széchenyi napjai
1986 - Már megint a 7.B.!
1987 - Szomszédok
2004 - Életképek
1935 - Eladó kísértet
1935 - Szentivánéji álom
1937 - A nagyváros - Anna Benton
1939 - Egymásnak teremtve - Jane Mason
1939 - Gulliver utazásai
1939 - Játékszabály - Lisette
1942 - Boszorkányt vettem feleségül - Purity Sykes
1943 - A hóhér halála - Nasha Novotny
1944 - Gázláng - Lady Dalroy
1949 - A menyasszony nem tud várni
1949 - A tökéletes titkárnő
1950 - Viszontlátásra a kiállításon - Vicky Barton
1951 - Az alattvaló
1953 - Kenyér, szerelem, fantázia - Annarella Mirziano, a bába
1953 - Toledói szerelmesek - Sancha
1954 - Bíborsivatag - Anna
1954 - Kenyér, szerelem, féltékenység - Annarella Mirziano, a bába
1954 - Két éjszaka Kleopátrával
1955 - Hétévi vágyakozás
1955 - Kenyér, szerelem és... - Donna Violante Ruotolo
1955 - Marty
1955 - Simon és Laura - Janet Honeyman
1956 - Akinek hiányzik egy kereke... - Diana
1957 - Férjek a városban
1958 - Kettőnk titka - Annie Chapois
1958 - Levelek a szélben - Ziegler kisasszony
1959 - Játék a halál ellen
1959 - A kis Bobby - Betty Barnaby
1959 - Szegény milliomosok - Marisa
1959 - Szülői ház
1960 - A bérgyilkos - Giovanna Torelli
1960 - Az édes élet
1960 - A szép Antonio
1961 - 101 kiskutya - Anita
1961 - Ah, Egon! - Henny Weber
1961 - Malachiás csodája
1961 - Tiszta égbolt
1963 - 8 és 1/2
1963 - Minden megtörténhet - Julie Singleton
1963 - Tom Jones - Mrs. Fitzpatrick
1964 - Bársonyos bőr
1964 - Bolondos história - Léni
1964 - Cyrano és d'Artagnan - Királyné
1964 - Az ég kulcsa - Polina
1964 - Folytassa, Kleo! - Calpurnia
1964 - Hurrá, nyaralunk! - Valja, úttörővezető
1964 - Mary Poppins - Mrs. Winifred Banks
1964 - Melyik úton járjak? - Louisa May Foster
1964 - Számadás a lelkiismerettel
1964 - Teababa - Susan
1965 - Akasztottak erdeje - Marta
1965 - Felsült szerelmesek - Maria
1965 - Kérem a panaszkönyvet! - Tánya Sumova
1965 - Sorsok
1966 - Sógorom, a zugügyvéd - Sandy Hinkle
1967 - Az isten ostora - Hania
1967 - Szegény tehén
1968 - A bostoni fojtogató
1968 - A kertész kutyája - Marcelle
1969 - Frank Mannata igaz története - Manny
1969 - Ha kedd van, akkor ez Belgium
1969 - Óh, az a csodálatos háború!
1970 - Alain - Marie Lagasse
1970 - De én nem akarok megnősülni! - Miss Spencer
1970 - Veszélyes riport
1971 - Mária, a skótok királynője - Lady Jean Bothwell
1971 - Viktorina - Viktorina
1972 - Kardiogram
1972 - Téboly - Mrs. Oxford
1973 - Ne nézz vissza!
1973 - Szmogriadó - Elvira Rykala
1974 - Ahová lépek, ott fű nem terem - Albert Renaudin titkárnője
1975 - Egyetlenem
1975 - Fanny és Annie - Fanny Castle
1975 - Illünk egymáshoz, drágám? - Marta
1977 - Felsült trubadúr
1978 - Jobb félni, mint...
1978 - Konvoj - Violet
1979 - Az utolsó fellángolás
1980 - Pánik az első oldalon
1981 - Egy zsaru bőréért - Isabelle Pigot
1981 - Talpig olajban
1982 - Valentina
1984 - Jobb part, bal part
1984 - Nyári fantázia - Dr. Nancy Brannigan
1985 - Az elengedett kéz
1985 - Miss Marple történetei 03. - Mrs. Laura Easterbrook
1986 - A cigánylány
1987 - Tinédzser vámpír - Helen Blake
1988 - Családi szégyen - Peggy Morrison
1989 - A gyilkosok köztünk vannak - Anna
1990 - A Jetson család - Jane Jetson
1990 - Tremors - Megan
1990 - A Villám - Nora Allen
1994 - Végveszélyben - Moira Wolfson
1962 - Lapaj a híres dudás
1963 - A második bakter
1964 - Az örök gond
1964 - Hóvihar
1965 - Zeusz és társai
1967 - Timmy Tom
1967 - Szállnak az évek
1968 - Gyilkosság a sztriptízbárban
1968 - Egy komisz kölyök naplója
1969 - A szív szocialistája
1971 - A Bedford-gyémántok
1971 - Dollárpapa
1975 - Utazás a szempillám mögött
1977 - Úrnő és komorna
1979 - Tartozik és követel
1980 - Lopni tudni kell
1981 - Lényecske kalandjai
1982 - 1982. őszi kiadás
1985 - Éljen és virágozzék!
1985 - Rezeda Kázmér szép élete
1985 - Az ismeretlen lány
1986 - Egy, kettő, három
1993 - Erzsébet-díj
1993 - Déryné-díj
2001 - A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2006 - Érdemes művész
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.