Visszatér a képernyőre és Ázsiába küldi a Tv2 Demcsák Zsuzsát (40) – tudta meg a Blikk.
Az utóbbi hónapokban a képernyőtől távol élő, elsősorban matematika-, angol-, valamint beszédtechnika-tanítással és fordítással foglalkozó műsorvezető nem tudott nemet mondani erre a kalandra. Vonzza Ázsia vallása, szent helyei, és örül, hogy a TV2 utazós realityjének köszönhetően kicsit kiszakadhat a mindennapokból. De hogy valóban mire is vállalkozott, azt talán még ő sem tudja igazán, főleg, mivel nem igazán ismeri a távoli kontinenst.
– Munkából kifolyólag jártam már Bangkokban, de akkor nem volt lehetőségem turistáskodni. Egyáltalán nem ismerem Ázsiát, teljesen ismeretlen számomra az a kultúra, de igyekszem kellő alázattal viszonyulni hozzá. Alapvetően a vallás megismerése vonz a leginkább, remélem, sok szent helyre lesz lehetőségünk ellátogatni – bizakodott Demcsák, aki természetesen egy partnerrel együtt vág neki a kalandnak, nem árulta el, ki lesz a játszótársa.
A TV2 ugyanis egyelőre mindent megtesz, hogy minél kevesebb információ szivárogjon ki a két éve nagy sikerrel futó, Ambrus Attila (51) és Berki Krisztián (38) győzelmével véget ért műsor új évadának leendő játékosairól. Demcsák Zsuzsa szereplését azonban megerősítették, és sejthető, a tévés egy számára fontos emberrel karöltve versenyez majd.
A Borsban a napokban számoltunk be róla, hogy nem lehetett könnyű a korábbi kínos botránysorozata után a műsorvezetőnek szerdán este kiállnia a televíziós szakma elé. Sőt valószínűleg élete egyik legkeményebb kihívása volt, de egyetlen baki nélkül, magabiztosan, vérprofin levezette a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét. És még szép is volt, nyoma sem látszott annak, milyen nehéz időszakot tudhat maga mögött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.