Több mint egy hete nem adott magáról életjelet a közösségi oldalain Vajna Tímea – szúrta ki a Bors. A gyászoló özvegytől ez meglehetősen szokatlan, hisz az elmúlt években szinte nem telt el úgy nap, hogy ne tett volna ki fotót vagy ne írt volna néhány sort a követőinek.
Férje, Andy Vajna január huszadikai halála után azonban a korábbi életvidám bejegyzéseket felváltották a gyászt tükröző képek, bejegyzések, aztán a január 31-i budapesti temetés után rengeteg közös fotó Andyvel, a legszebb közös emlékek jelentek meg Timi közösségi oldalain. Aztán következett a hallgatás, míg vasárnap megtört a jég, igaz, ezúttal is rendkívül visszafogott képet posztolt: egy futópadon az özvegy lába látható, míg egy másik képen a számláló, melynek tanúsága szerint több mint egy órán át futott.
A jelek szerint tehát Tímea sporttal oldja a gyászát.
– Timi szándékosan nem tett ki friss posztokat az oldalaira Andy Los Angeles-i temetése óta – meséli lapunknak egy neve elhallgatását kérő, közeli ismerős. – Egyfelől azért, mert nem érzett erőt ahhoz, hogy elviselje azt a töméntelen rosszindulatot, amely a közösségi oldalak kommentjeiből indokolatlanul rázúdult a férje halála után, másfelől mert rengeteg intéznivalója van. Egy haláleset irdatlan mennyiségű papírmunkával, hivatalos ügyek intézésével jár, amit az özvegynek végig kell csinálnia – mondja informátorunk. – A sport régóta része az életének, és a fitnesz napi rutinja segít visszazökkenni a normális kerékvágásba.
Úgy tudjuk, Tímea tervei között szerepel, hogy tartósan Los Angelesben marad, tovább tanulja az angol nyelvet, és megpróbál új életet felépíteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.