Titkolóznak a jövőről Bocsiék

rádió
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 05. 08:00
Hiába száműzik az éterből a 89.5-öt, reggeli adásuk, az Önindító stábja szeretne együtt maradni. Ám egyelôre Bochkor Gábor és István Dani a búcsúra készül.
Bors

Végjátékukhoz érkeztek a 89.5 Music FM műsorai: a rádió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése értelmében már csak a héten sugározhat.

A Wikipédia szerint az utolsó adásnap február 7., azaz csütörtök, ám a legnépszerűbb műsor, az Önindító stábja még ebben sem biztos. Bochkor Gábor a hétfő reggeli adásban úgy fogalmazott, a lekapcsolás után még visszatérnek, de hogy hol és milyen formában, azt nem árulta el.

Ahogy István Dani, állandó műsorvezetőtársa sem mondta el lapunknak, hogy hogyan is tervezik a jövőt. De tervezik, az legalább biztos.

– Reménykedünk mindenben, a rádió vezetése úgy tudom, megtesz mindent, amit csak tud. A Sláger és a Neo után én már harmadszor búcsúztatok rádiót. De ez egyben azt is jelenti, hogy már kétszer feltámadtunk, így most sincs nagy pánik – fogalmazott Dani.– A reggeli rádiózás egy nagyon ér-zelmes műfaj. Szerettek is minket az embe­rek, hiszen hét évig ébredtek velünk. Most sem azt várják, hogy szomorkodjunk, így amíg tudunk, szórakoztatunk. De természetesen hivatalosan is el fogunk köszönni a hallgatóktól. Hónapok óta tudjuk, hogy vége lesz, volt időnk felkészülni – mondta a műsorvezető.

Az NMHH Médiatanácsa egy novemberi ülésén határozott úgy, hogy nem hosszabbítja meg a Music FM és a Sláger FM médiaszolgáltatási jogosultságát. Ez utóbbinak sikerült megoldást találnia, a Sláger új frekvencián, a 95.8-on lesz hallható tovább. 

Fotó: Végh István

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.