Celeb

Nemi szervek díszítik Tolvai Reni ruháját

K. Sz.

Létrehozva: 2019.02.16.

Női nemi szervet szimbolizáló felsőben és gigadekoltázzsal szerepel az új klipjében az énekesnő. Reni már a klip megjelenése előtt kapott negatív kritikákat megjelenése miatt.

Újabb kihívó klippel jelentkezett Tolvai Reni. Az énekesnő a Get it című dalában az Ecseri piac romos környezetében mutatja meg: egy díva még a leglehetetlenebb környezetben is díva marad.

– Szeptemberben Los Angelesbe utaztam pár dalt felvenni. Nézőként voltam a New York Fashion Weeken, amikor egy barátom jelezte, hogy Randy Jackson az esemény műsorvezetője, aki Michael Jackson testvére és az American idol zsűritagja. Sikerült találkoznom vele, váltottunk pár szót, elmeséltem neki, hogy én a műsor magyar változatának voltam a nyertese. Később megismerkedtünk, és azóta segíti a kinti karrieremet is, amiben csak tudja – mesélte Reni.

Reni dala komoly mondanivalóval bír: miszerint minden lehetőséget meg kell ragadnunk és ütni a vasat amíg meleg, hiszen ahogy Reni mondta: egy erdélyi lány is eljuthat Randy Jacksonhoz kiforrott énekesnőként.

– Ezt a kettősséget, vagyis a vidéki lányt és a menő, dögös csajt akartuk Kiss Márk divattervező barátommal megmutatni. Ha ő elképzel valamit, akkor én egyből felveszem. Az egyik diplomamunkájának a darabját is viselem a klipben, egy felsőt, amit már korábban is sokan támadtak, mivel egy női nemi szervet ábrázol. Imádom ezeket az extrém megoldásokat dacára annak, hogy nem érzem magam biztonságban, amikor viselem. Sok ember már a klip előtt is támad a merész szerelések miatt, de ezekkel nem törődöm, hiszen az újító és merész előadókat mindig is támadták – vélekedett Reni, aki az említett felső mellett mélyen dekoltált estélyiben és erdélyi motívumokat megidéző darabokban is pompázik a dalban.

– Előadóként fontos, legyen egy olyan varázsod, hogy mindenki téged nézzen a teremben. Ez nem a hatalmas dekoltázsban vagy a miniszoknyában rejlik, hanem a nőies kisugárzásban – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715029811
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715029811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715029811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség