Az énekes hajdani bejárónője állítja: Pucér kisfiúkkal fürdőzött Michael Jackson

Az énekes hajdani bejárónője állítja: Pucér kisfiúkkal fürdőzött Michael Jackson

Michael Jackson
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 09. 10:30
Sokkoló titkokat fedett fel Jacko házvezetőnője. Az asszony éveken át takarította el az énekes és a molesztált kisfiúk nyomait.
Kiss Boglárka

Egykori bejárónője is pedofíliával vádolja Michael Jacksont. A 2009-ben elhunyt énekest már életében is meghurcolták a mo­lesztálási vádakkal, s időről időre új áldozatok és tanúk bukkannak fel. Nemrég leleplező dokumentumfilmet készített két állítólagos áldozata, most pedig a házvezetőnője tett vallomást a pop­ikon ellen.

Az 56 éves Adrian McManus, aki négy évig dolgozott Jacko otthonában, a Neverland-birodalomban, most a Daily Mailnek adott sokkoló interjút arról, miket látott az énekes háza táján. 

A zenész gyakran vonult el a szobájába kiskorúakkal, a hátramaradt rumlit pedig McManusnak kellett eltakarítania, aki vazelint és tampont is talált a zenész ágya mellett és a villa több pontján, még a golfpá­lyán is. 

Elmondása szerint többször előfordult az is, hogy Jacko és a kisfiúk fürdőnadrágját halászta ki a hálószobában felállított jakuzziból, és sokszor látott pucéran mászkáló gyerekeket a birtokon. 

A nő az 1990-es években készített titkos videókazettákról is beszélt, amin sejtése szerint Jacko szerepel arcpirító helyzetekben kisfiúkkal.

– Megszállottja volt a gyerekekről készült képeknek is, egy alkalommal meztelen kisbabák képeit adta oda, hogy kereteztessem be, és rakjam ki a falra – árulta el a nő.

– Korábban nem mertem felszólalni, mert a főnököm volt, és azt kellett tennem, amit mondott. Egy alkalommal a testőre megfenyegetett azzal, hogy felbérelnek valakit, aki eltesz engem láb alól – idézte fel a nő, aki most azért bátorodott fel, mert látta, mások is előálltak a maguk vádjaival.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.