Két éve alkot egy párt Sári Évi (41) és kedvese, Zoltán (31).
– Zoli rendezvényszervezéssel is foglalkozik, olyan partikat hozott tető alá, ahol én is gyakran megfordultam, így találkoztunk először – elevenítette fel a kezdeteket a Blikknek Évi, hozzátéve: nem jöttek össze rögtön.
– Szimpatikusak voltunk egymásnak, feltűnt, milyen helyes fiú, de neki akkor barátnője volt, amit én tiszteletben tartok, így egyikünk sem kezdeményezett. Később persze, jól megbeszéltük, hogy azért mindketten bejöttünk a másiknak!
– Hamar egymásra kattantunk, kiderült, jól működünk együtt. Tíz év a korkülönbség közöttünk, de ennek nyomát sem érezzük – mesélte a legutóbb a TV2-n múlt vasárnap véget érő Sztárban Sztár színpadán szereplő Sári Évi.
– A sikereket, amikre húszéves koromban vágytam, most élem meg – magyarázta az énekesnő néhány héttel ezelőtt a SportVerda Lady című műsorban.
– Fantasztikus férfi a párom, akivel jól érzem magam, teljes az életem. Nem érzem, hogy mindenképpen szülnöm kell, de Zoli szeretne gyereket, szóval soha ne mondd, hogy soha...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.