Celeb

40 kilót fogyott Kunovics Katinka -  Fél év alatt adta le a súlyfeleslegét

Fái

Létrehozva: 2018.12.29.

Az énekesnő folyamatos küzdelmet folytat a kilókkal, ám most éppen nyerésre áll. Ennek ellenére azt mondja, senki se alkalmazza a módszerét!

Egyszer már lefogyott, ám jöttek a lelki bajok, és húsz-húsz kiló pikk-pakk felugrott rá. De Kunovics Katinka nem törődött bele. 

– Alig vártam, hogy vége legyen a karácsonynak. Mindenhol traktáltak, de erős voltam, megálltam, alig ettem – kezdi történetét Katinka. – Rövid idő alatt, júliustól fogytam le negyven kilót, de még szeretnék egy tí­zest. Csak be kell kattannom, akkor végigcsinálom, de ez most évekig váratott magára. Már a terhességem előtt is húsz kilót híztam. Alattomosan jött fel tíz év alatt. Edzettem, figyeltem, de hiába. Hónapok óta nem mertem mérlegre állni, de a körzeti orvosnál muszáj volt. Na, ak­kor bekattantam!

Katinka 2003 körül volt már hatvannyolc kiló is, akkor azt hitték róla, hogy beteg.

– Azután lassan visszajött húsz kiló, majd terhes lettem, és feljött huszonöt. Abból semmi nem ment le szülés után. Jöttek az érzelmi problémák, híztam, apu meghalt, ettem. Bánat- és stresszevő va­gyok. Nyáron jött egy nagyobb tra­uma, anyu sztrókkal kórházba került. Na, akkor átléptem egy küszöböt, nem tudtam enni az idegességtől. Elkezdtem fogyni, és nem hagytam abba.

Katinka édesanyja már jobban van, de az énekesnő a szigorú diétát nem hagyta abba.

–  Alig eszem, szinte csak al­mát, kaukázusi kefirt, tejeskávét. De ezt nem ajánlom senkinek! – szögezi le. – Nekem csak így megy. Hiába edzettem órákat, rájöttem, hogy az keveset tesz hozzá a fo­gyásomhoz. Két órát iz­zadtam, mint az állat, aztán a falat kapartam az éhségtől. Ezt most kihagytam. De ha lemegy még az a tíz kiló, akkor nekiállok sportolni. Figyelek majd, hogy ne jöjjön vissza, ahhoz kell a mozgás.

Mivel kidobta a kisebb méretű ruháit, Katinka most újakra vadászik. Már csak azért is, mert ké­szülnek valami új dologra a Ro­mantic zenekarral.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”