Polyák Lilla Freddie Mercury dalait énekli 

Polyák Lilla Freddie Mercury dalait énekli 

Polyák Lilla
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 18. 16:00
Jazzbe oltott főhajtás lesz a Queen életműve előtt.
Bors

Magyarország elsőszámú jazz-nagyzenekara, a nemzetközileg is ismert és elismert Budapest Jazz Orchestra szokatlan ötlettel állt elő. A legendás Queen együttes jazzbe öltöztetett dalai az UP Újpesti Rendezvénytér színháztermét is betölthetik majd. A Queen-számok jazzbe ültetése Madai Zsolt dobos évek óta dédelgetett álma, amely Kollmann Gábor, a Budapest Jazz Orchestra művészeti igazgatójának támogatásával jöhetett létre. Az est egyik sztárvendége Polyák Lilla lesz.

A Queen-életművet hallgatva egyértelművé válik, hogy a Queen nemcsak egy rock-zenekar, hanem négy különböző műfajt szerető zeneszerző alkotóműhelye volt. Olyan kevésbé ismert dalok is helyet kapnak a műsorban, amelyek hallatán a közönség vélhetően el sem hiszi majd, hogy ezek ugyanannak az együttesnek az alkotásai.

A Queen együttes sikere szorosan összefügg Freddie Mercury felülmúlhatatlan zenei zsenijével, aki egyszerre volt zeneszerző, hangszeres és énekes is. Az előadás alatt három remek énekes-szólista idézi majd Mercuriyt: Polyák Lilla, Csordás Levente és Kocsis Tibor.

– Ritkán adódik olyan különleges alkalom, hogy az általam nagyon tisztelt és szeretett együttessel, a Budapest Jazz Orchestra-val léphessek fel – mondta az énekesnő. – Külön kihívás, hogy Queen-t illetve Freddie Mercuryt énekelek majd, hiszen ő valóban óriási legendája volt és maradt mára is az elmúlt évszázadnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.