Celeb

Környei miatt nem lett punk Szikora Róbert

Fái

Létrehozva: 2018.11.29.

Hosszú idő után először sikerült olyan fotót készíteni, amelyen az eredeti R-GO zenekar minden tagja szerepel. Amíg készült a kép, a basszusgitáros sztorizott a kezdetekről.

 Ereklyeként őrzött ruhákkal, kellékekkel érkezett Környei Attila. A zenész, aki 82-ben Szikorával alapította az R-GO-t, egy különleges fotózás kedvéért vette elő az évtizedek óta talonban lévő darabokat.

– Valamennyi a sajátom, a többieknek már nincs meg – mutat körbe Attila. – A dizájn mindig is az én asztalom volt. A szafarikalap volt az első, már akkor megvolt, amikor még csak arról beszéltünk, hogy milyen zenét játsszunk. Robi mindenáron punkot akart, aztán pedig minden mást. Mondtam, Robi, először a te személyedet analizáljuk kicsit. Romantikus vagy, minden dalodban benne van a napfény. Ahol a napfény, ott a lazaság, a boldogság, a ritmus. Ekkor eszembe jutott, hogy otthon lóg a falon egy szafarikalap. Másnap feltettem a fejére, és onnantól megvolt az egész dizájn. Lépésről lépésre haladtunk a megfelelő irányba. Elővettük a dél-amerikai ritmusokat, csacsacsa, mambó, tangó. Abban az időben itthon nem lehetett ilyen holmikat vásárolni, ezért lerajzoltam, és megvarrattuk. Hát ezért őrzöm őket, ezért ilyen becsesek.

Az R-GO azért is különleges zenekar volt a nyolcvanas években, mert nem utánzott egyetlen külföldi együttest sem.

– A hetvenes évek kezdete óta ismerjük egymást Robival. Akkor még nagyon pici volt. A bátyámmal alapítottunk egy zenekart, a Fermet. Oda válogattunk jobbnál jobb zenészeket. Hallottuk, hogy van egy kis dobos, aki nagyon tehetséges, elmentünk megnézni. Egy magas színpadon állt egy dobogó, azon a dobfelszerelés. Hallottuk, hogy jól szól a dob, de nem láttuk a dobost. Nem látszott ki mögüle. Lejött, és úgy is nagyon kicsi volt, úgy tizennégy-tizenöt éves lehetett. Kis flegma, külvárosi fickó, akiről azonnal látszott, hogy beképzelt – neveti el magát Attila. – De nagyon ügyes volt. Elhívtuk, igent mondott.

Onnan később Fenyő Miklós csábította a Hungáriába. Robinak nem akaródzott menni, de a zenekar biztatta.

– Miért küldtünk el egy gyöngyszemet? A Fermben kezdett Karácsony János, Szikora Robi, Menyhárt János, Kékes Zoli, de mi, a zenekar, soha nem tudtunk egyről a kettőre jutni. Nem volt tévé-, rádiófelvételünk, nem írtak rólunk az újságok. Hagytak zenélni, de ennyi. Egy idő után ez feszültséget generált. Amikor hívta Fenyő, küldtük Robit, hogy menjen vele. Barátok maradtunk. Évekkel később Robi mondta, hogy csináljunk egy zenekart. Ez lett az R-GO.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek