Apró dolgokon is összeveszik Tóth Andi és Szabó Ádám

Apró dolgokon is összeveszik Tóth Andi és Szabó Ádám

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 08. 12:15
Bors

Teátrális veszekedések és vidám kibékülések jellemzik Tóth Andi és Szabó Ádám kapcsolatát.

Fittyet hánynak a köztük lévő hét év korkülönbségre, azt mondják erős a szerelmük. Andi nem tagadja, hogy gyakran kapnak össze, hiszen mindketten lobbanékony természetűek.

Bár az énekesnő mindössze 19 éves, a párjával már a családalapításról beszéltek, noha a születendő gyermekeik számában egyelőre nem sikerült megegyezniük.

– Én majd egy fiú gyermeket szeretnék, de Ádám szerint az igazi család három gyermeknél kezdődik - közölte Andi, aki kimondottan élvezi a köztük zajló heves szócsatákat is.

– Mindenki azt gondolja, hogy kettőnk közül én vagyom a tüzesebb, akaratosabb fél, Ádám pedig a csendesebb típus, azonban otthon a négy fal között egyáltalán nem igaz. Bizony ő is gyakram felemeli a hangját és képesek vagyunk apró dolgokon is összeveszni.

– Pár perc múlva már hangosan nevetünk azon, hogy milyen butaságokon kaptunk hajba. Szerintem az a fontos, hogy egy-egy szituáció után mindig belátjuk a hibáinkat. Örülök, hogy Ádám végül azt is elsimerte, hogy kettőnk közül ő a féltékenyebb típus - nyilatkozta az énekesnő a hot! magazinnak adott interjúban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.