Celeb

Újra nekifut az X-faktornak egy korábbi versenyző

Bors

Létrehozva: 2018.10.25.

Forrás: RTL Klub

Ismét szerencsét próbál az X-Faktorban Kovács Pali - írja a Blikk. Tavalyi kiesése után több tragédia is történt a családjában, elveszítette mindkét nagypapáját – az ő emlékükért is tesz új kísérletet.

– Szomorú voltam, hogy távoznom kellett a műsorból, de igazán az viselt meg, amikor egy hónapon belül meghalt a mindkét nagypapám az anyai és apai ágról is – árulta el a lapnak Pali.

– Sajnálom, hogy idén már nem láthatnak a színpadon és nem tudják velem megélni az örömömet. Nagyon szeretnék bizonyitani nekik, mert nagyon szerettem őket, megviselt az elvesztésük. Padlóra kerültem, még sosem voltam olyan rosszul, de az sokat segített, hogy rengeteg szeretetet kaptam azoktól, akik láttak az X-Faktorban és dicsérték a tehetségemet, ez sok erőt adott.

A fiú azonban azóta új alapokra helyezte életét: kilépett korábbi bandájából, és még a szerelem is rátalált.

– Van egy lány, akivel évfolyamtársak vagyunk. Ő is zenész családból jön, hamar megtaláltuk a közös hangot, de sokáig csak barátok voltunk. Aztán váratlanul eljött egy koncertemre és ahogy megláttam, azonnal tudtam, hogy szeretem őt – mondta boldogan az énekes, akit szerelme is támogatott, hogy jelentkezzen újra az X-Faktorba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap