Rövidebb időre kórházba került Törőcsik Mari – tudta meg a Bors. A nemzet színésze után többen is érdeklődtek a napokban, de nem lehetett elérni telefonon. Mivel otthon mindig felveszi a telefont, joggal merült fel, hogy újra gond van az egészségével.
– Sokan aggódunk érte, de szerencsére ő jól akar lenni, ezért veti alá magát mindennek, amitől erőre kaphat – tudatta lapunkkal informátorunk. – Úgy tudom, immun- és vitaminterápiára feküdt be a kórházba, hogy felerősítsék. Ilyenkor ellenőrzik az egészségi állapotát is. Annyit tudok, Mari fél, hogy egyszer benntartják.
Jordán Tamás, ahogy máskor, most is meglátogatta imádott kolléganőjét a kórházban.
– Hétfőn voltam benn nála, nagyon örült nekem. Kicsit aggódott, azt mondta, reméli, minden rendben van vele, és nem tartják benn hosszabb ideig. Nagyjából tíz percet voltam nála, beszélgettünk, egész jó hangulata volt. Tovább nem maradtam, nem akartam fárasztani. Úgy tudom, rutinellenőrzésen vesz részt. Ha hazamegy, otthon is meglátogatom Velemen – mondta a Borsnak a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója.
Kárász Róbert a névnapján köszöntötte fel a nemzet színészét.
– A múlt szerdán volt Mária-nap, azért hívtam fel, hogy felköszöntsem. Majdhogynem kikérte magának. Azt mondta, nem tartja a névnapját, és őt igazából Mariannak hívják, de azt sem ünnepli. Elárulta, hogy Hegyi Barbara édesapja javaslatára lett Mari, de egy adminisztrációs hiba folytán Mariánnak anyakönyvezték, ebből lett később rövidítve Mari. A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványunk nevében is kerestem. Akartam vele tudatni, hogy újabb macival bővült a gyűjteményünk a következő aukcióra, nemcsak Arnold Schwarzeneggertől, hanem Eperjes Károlytól is kaptunk egyet.
Törőcsik Marit januárban engedték ki a kórházból, azóta állítólag csak egyszer kellett pár napra újra befeküdnie. Pont a tiszteletére rendezett ünnepség után lett rosszul. Június 17-én avatták Velem díszpolgárává, úgy tudni, akkor az autóban hazafelé komoly rohamot kapott. Ezért is aggódtak a barátai a szokásosnál jobban érte, amikor kiderült, hogy ismét kórházban fekszik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.