Az egykori glammodell, Katie Price most kénytelen magának nyírni a füvet, és a ruhái közül is el kellett adnia jópárat az eBayen, ugyanis nem futnak valami fényesen a vállalkozásai, ráadásul
a harmadik válása körül is akadnak problémák.
A Daily Mail szerzett egy fotót Price házáról is, amin jól látszik, hogy a teniszpályát benőtte a gaz, a medencében zöldes szutyok úszik, a kastélynak is beillő főépület melletti kisebb ház pedig szintén meglehetősen elhagyatottan, gondozatlanul áll.
Több sem kellett az angolszász sajtónak, hogy elkezdje kicsit megkapargatni, vajon mire mehetett el a glammodell hatalmas vagyona. A Daily Mail úgy tudja, hogy például kicsit több mint
egymillió forintot költött hetente körömápolásra.
A listában szerepel még a havi közel 700 ezres fűtésszámla, az évi több mint 4 milliós hajhosszabbítás, és nem tett jót a számlájának, hogy majdnem 50 millió forintot költött állítólag a ház személyzetére: takarítókra, kertészekre, dadusokra.
A Sun is rávetette magát a témára, és arra jutottak, hogy a glammodellt elég ügyesen sikerült lehúznia a harmadik férjének, Kieran Haylernek is, aki kapott Price-tól egy farmot, amihez járt többek között
egy 15 milliós fejőgép és egy 30 milliós traktor is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.