Tavaly októberben lett először rosszul, akkor még azt hitte, hogy a szíve rendetlenkedik. A vizsgálatok azonban kiderítették, más a baj: a tüdejében találtak daganatot. Orbán Józsi világéletében, ahogy a barátai emlegetik, „harcos pasas” volt, a kitartását pedig egy jó adag derűvel fűszerezte meg.
– Sajnos a pozitív hozzáállás és a tucatnyi kezelés sem vezetett eredményre, hétfő kora reggel itthagyott bennünket egy jó ember – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő barát. – Józsinak nem volt családja, de sosem volt magányos, hiszen nagyon sok barát vette körül, akik felváltva jártak be hozzá a kórházba, egy percre sem hagyták egyedül. Mindig volt valaki, aki ott ült mellette, akire rá tudott pillantani, ha éppen kinyitotta a szemét. Józsinak – erről kevesen tudnak – volt egy őrangyala, aki az utolsó percig mellette volt. Ő, a hírekkel ellentétben nem Andrea, hanem egy Linda nevű asszony. Linda volt az, aki a saját házához építtetett egy lakrészt, hogy Józsi ne az elfekvőben töltse az utolsó hónapokat. Ő intézi a temetést is, Orbán Józsi kérésére az édesanyja és a testvére mellé szülőfalujában, Pinkamindszenten helyezik majd örök nyugalomra.
A barátja azt is elárulta, hogy Józsinak nagyon nehéz volt az utolsó másfél éve, meghaltak a közeli hozzátartozói.
– Előbb az édesanyját vesztette el, majd a lánytestvérét is – mondta az ismerős.
Orbán József az utóbbi hetekben már nagyon gyenge volt, az orvosok már nem tudtak segíteni neki, a kezelése a fájdalomcsillapítás volt.
– Nehéz bármit mondani, hogy mit érzek most – mondta a Borsnak Heilig Gábor zenész, a 100 Folk Celsius szövegírója, Józsi jó barátja. – Talán annyit tudnék, hogy Józsi egy halálosan megbízható ember volt a színpadon. Nem ő volt a világ legjobb gitárosa, a legjobb énekes és táncos sem, de úgy tudott bánni a közönséggel, mint senki. Ebben világklasszis volt, csodálatraméltó módon találta meg a hangot a hallgatósággal, fantasztikus bulihangulatot varázsolt mindenhova, ahol csak fellépett. Jó barát volt és jó ember – fejezte be Heilig Gábor, aki már hónapok óta helyettesíti Józsit a fellépéseken. Lapunk úgy tudja, hogy a 100 Folk Celsius zenekar lemondta az augusztusi fellépéseit.
– Igaz a hír, gyászszünetet tartunk – mondta lapunknak Littvay Imre, a zenekar vezetője. – Korai még beszélni erről, de majd szervezünk egy megemlékezést, zenével is el szeretnénk búcsúzni egy jó baráttól. Én 44 éve állok vele egy színpadon, ebből 42-t a 100 Folkban. Nehéz búcsúznom, de tudom, hogy Józsinak jó élete volt. Szabad volt, úgy élt, ahogy akart, ritka az ennyire szabad lélek ezen a földön.
Egy gyerekdal vezette sikerre őket
A 100 Folk Celsius zenekar első lemeze 1982-ben jelent meg, és azonnal nagy siker lett, 70 ezer példányt adtak el belőle. A mindent elsöprő sikert viszont 1984-ben a harmadik lemez – egyben első gyereklemezük –, a Paff, a bűvös sárkány hozta meg, ebből 300 ezer példányt értékesítettek. A banda 1987-ben elnyerte a Magyar Rádió eMeRTon-díját. Orbán zenekarának pályafutását furcsa kettősség jellemezte, míg Amerikában legrangosabb countryfesztiválokon léptek fel, idehaza inkább elkönyvelték gyerekdalokat játszó zenekarnak őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.