Celeb

Tévésorozatra gyúr az árva modell

Bors

Létrehozva: 2018.07.19.

Hihetetlen, amit Kálló Roland véghez vitt. Senki sem hitt benne, de ő bebizonyította, hogy igenis bárki elérheti az álmait. A tudásban látta a kiutat a nyomorból.

Forrás: Bors

A húszéves fiú születése után csecsemőotthonba került, ötéves koráig azt sem tudta, mi az a család. Örökbefoga­dóinál eleinte jól érezte magát, tizenegy éves kora körül azonban minden megváltozott. Nevelőapja alkoholproblémája már elviselhetetlenné tette az otthonlétet. Többször próbált átkerülni más családhoz, de fiatal kora miatt nem vették komolyan.

Ennek ellenére jó tanuló volt, mert a tudásban látta a kiutat a nyomorból. Roland tanulmányai mellett modellkedni kezdett, A Tanár című tévésorozat szereplőválogatásán pedig már meghívásos alapon fog részt venni.

Sajátos hitvallást alakított ki magának, hogy el tudja taszítani magától azt a sok negatív hatást, ami folyamatosan éri. – Az a farkas, amely fent van a csúcson, sosem olyan éhes, mint az, amelyik éppen felfelé tart – árulta el a Borsnak személyes mottóját.

A pénzt nem herdálja el, lakásra és autóra spórol. – Úgy tudok legjobban gyűjteni, hogy elképzelem, mit fogok venni a megkeresett pénzből. A lámpát, amit a nappaliba teszek majd, a szőnyeget – avatott be minket álmaiba. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek