Özvegye védheti Aradszky dalait

Özvegye védheti Aradszky dalait

letiltás
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 02. 10:00
A legendás énekes özvegye, Éva asszony minden olyan dalt engedélyeztetéshez köthet, aminek zeneszerzője és szövegírója is volt legendás férje.
K. Sz.

Ahogy korábban a Bors megírta, Aradszky Éva nem szeretné, hogy más hangján vagy előadásában hallgassák a szív­elégtelen­ség­ben elhunyt Aradszky Lász­ló legendás dalait. 

– Hal­lottam azóta, hogy koncerten énekeltek tőle dalokat, de szavakkal nem tudom leírni, mit éreztem akkor. Semmi köze nem volt ahhoz, amit Laci vitt véghez a színpa­don hat évtizeden keresztül. Jogi értelemben tehetetlenek va­gyunk, de továbbra sem örülök ezeknek az előadásoknak – mesélte korábban a Borsnak Éva asszony. 

Lapunk utánajárt a kérdésnek, és kiderült, jogilag megoldható, de ez az ő életét is megnehezítené, mert akkor az elhangzott szerzemények utáni jogdíjat sem tarta­ná nyilván az Artisjus. Erről így nyi­latkozott az iroda munka­társa:

Az eredeti előadó jogait nem érinti, ha egy másik előadó ugyan­azt a dalt változatlan formában lejátssza. Ehhez nincs szük­ség külön engedélyre, ezt min­den további nélkül megteheti bárki, ennél fogva nem is tiltható le.

Az élőzenei lejátszás ugyanakkor a zene szerzőjének és a szö­vegírónak a jogait már érinti, ezért ha az előadó történetesen nemcsak előadója, hanem szer­ző­je is a dalnak, már kicsit összetet­tebb a kérdés. Ugyanis a szerző (vagy az örököse is akár) dönthet úgy, hogy nem tart igényt az Artisjus (vagy más jog­ke­zelő) szolgáltatásaira, azaz ki­lép a közös jogkezelésből – tu­­datta az Artisjus sajtóosztálya. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.