Kislányt szeretne Ambrus Attila

Kislányt szeretne Ambrus Attila

lombikbébi
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 06. 21:25
Bors

Gyere­ket minden hülye tud csinálni, abban semmi tudomány nincs, de rajta vagyunk a feleségemmel a dolgon – nyilatkozta viccesen még egy fél éve is lapunknak Ambrus Attila, amikor arról faggattuk, hogy mikor terveznek babát fiatal feleségével. Ám mára kiderült, sokszor nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen a Best magazinban megjelent, a Viszkis szerelme, Réka ugyan tényleg babát vár, de a kicsi lombikprogram segítségével fogant meg.

A magazin írása szerint már korán kiderült, hogy természetes úton kevés az esély a fogantatásra. Réka ugyan többféle kezelést is kipróbált, de mivel azok nem vezettek eredményre, a lombik mellett döntöttek.

– Nekünk az volt a legfontosabb, hogy gyerekünk lehessen, az, hogy ezért mekkora árat kell fizetnünk, nem volt kérdés. (…) Harminc százalék volt az esélyünk, hogy az első beültetés sikeres lesz, de szerencsére így történt – mondta a lapnak a kismama, aki azt is elárulta, a mindennapos hormoninjekciókat Attila adta be neki. Bár Réka még terhessége elején jár, szépen gömbölyödik a pocakja. Attila is készül élete legnagyobb feladatára.

– Börtön­éveim alatt tudatosan készültem az apaságra. Sok tévéműsort néztem, és több Vekerdy-könyvet is olvastam a nevelésről – mondta Ambrus, aki azt is elárulta, a balhés évei alatt tudatosan nem vállalt gyereket. Most is tisztában van vele, hogy gyerekének egy átlagos kicsinél többet kell majd küzdenie az életben, éppen őmiatta és a „hírneve” miatt. Bár sok benne még a kétség, egyva­lamit már biztosan tud: kislányt szeretne. Tart tőle ugyanis, hogy ha fiú lesz, felcseperedve rá hasonlít majd, és a bűn útjára téved. Kerestük Ambrust a babával kapcsolatban, de nem kívánt nyilatkozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.