Ugyan hozzátartozik a női test legtermészetesebb működéséhez, mégis rengeteg tabu és rossz érzés övezi a menopauzát, vagyis a menstruáció elmaradását. Valódi tabutéma, aminek létezésével sokan már csak akkor találkoznak, amikor elérik az ötvenéves kort, s ekkor kezdenek kapkodva orvoshoz rohangálni.
Magyarországon sem jellemző, hogy feltétlen a napi beszédtémák közé tartozna a női egészség ezen része – ezért is volt különösen érdekes és tabudöntögető Détár Enikő Meglepetés magazinnak adott interjúja, amiben a színésznő maga is elmeséli, 54 éves korára változókorba lépett.
Enikő azonban nem kesergett, azonnal orvoshoz fordult, és megragadta a korszerű lehetőségeket annak érdekében, hogy nőként újra jól érezze magát a bőrében. Pedig sokan megszólják hosszú vörös hajáért, dögös ruháiért. A színésznő azonban egy pillanatig sem akar lemondani arról, hogy „nagybetűs” Nő maradjon.
– Nem érdekel, hogy az én koromban már illene néninek lenni! Imádom a hosszú hajamat, ami ugyan egy árnyalattal halványabb színű, mint pár éve, és szeretem a dögös, nőies ruháimat is, amelyekben mindig megdicsér Péter, a párom. Amikor jött a változókor, nem süppedhettem bele az önsajnálatba, hiszen vele együtt érkezett az életembe az új szerelem is – mesélte a lapnak a színésznő, aki hormonhatású készítményeket szed, hogy fenntarthassa azt az állapotot, amiben magát is szerette és a közönség is megszokhatta.
– Minden bizonnyal ez (a szerelem – a szerk.) is hozott egy jó kis pozitív hormonális változást, de sokat segített az orvosom is, aki némi fitoösztrogént és életmódváltást javasolt. Ma már egy nőnek jó néhány korszerű módszer áll a rendelkezésére, ha ilyen gondja van, és csak a saját döntésünkön múlik, élünk-e ezekkel – folytatta Enikő, aki azt is elárulta, színésznőként is fontos számára a kiegyensúlyozottság és a jó alak, de minél tovább szeretne a nála tíz évvel fiatalabb Péternek is tetszeni.
Érdemes orvoshoz fordulni
Ahogy a halál, úgy a menstruáció elmaradása is természetes folyamat, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne élhetne egy nő teljes életet, akár az ágyban is. Sokan gondolják, hogy a változókor együtt jár a nőiség megszűnésével is, ám még annyi hölgyet felszabadít, hogy nem kell már a menstruációval és a teherbeeséssel foglalkozniuk.
És pláne nem jelenti azt ez az időszak, hogy bele kellene törődni az állandó hőhullámokba, egykedvűségbe vagy hangulatingadozásokba, ugyanis akár gyógyszeres segítséggel is lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen. A menopauza hivatalosan akkortól számítódik, ha már egy éve elmaradt a menstruáció. Természetes állapot, ami egyben a termékenység végét is jelenti, és a nők élete végéig tart.
– Egészen kivételes esetektől eltérően a menstruációt nem is szoktuk orvosi segítséggel fenntartani a változókorban. A hormonok vagy úgynevezett hormonszerű készítmények azonban adhatóak látványos és kellemetlen tünetek esetén. A hormonok a biológiai életünk részei, nemcsak a termékenységért,
a boldogságérzésért is hormonok felelnek például. A folyamatba nem kötelező beavatkozni, de érdemes lehet, szigorúan rendszeres orvosi kontroll mellett – magyarázta dr. Hadnagy János, a Magyar Menopauza Társaság tagja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.