Döbbenetes változás: csontsoványra fogyott az egykori x-faktoros - fotók

Döbbenetes változás: csontsoványra fogyott az egykori x-faktoros - fotók

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 04. 15:30
Csont és bőr az egykori duci srác. Benji 20 éves korára közel 30 kilót dobott le.
uv

Alföldi Róbert mentoráltjaként egészen a döntőig menetelt a 2014-es X-Faktor versenyzője, az akkor még jóval pufókabb Benji. A 20 éves vietnámi tehetség most közönségdíjat nyert a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett budapesti dalok versenyén, és mióta nem láttuk, külseje teljesen átalakult.

– Mikor a közönség megismert, 16 évesen voltam és 90 kiló körül jártam. Aztán volt, hogy fogytam, majd még többet visszaszedtem, a csúcs 97 kiló volt, amit végül is mára sikerült leadnom, és egész pontosan 26 kilóval vagyok kevesebb – árulta el a Borsnak Benji, akit vékonyan meglátva ismerősei, rajongói is betegnek véltek.

– Sosem voltam ilyen vékony, és mindenki azt hiszi, hogy valami baj van, pedig nem, csak tudatosabban étkezem és sportolni kezdtem: kondizom, futok, odafigyelek magamra – nyugtat meg mindenkit az énekes, aki nagyon büszke Bárhol járok című saját szerzeményére, és a jövőben is saját nótákat szeretne írni és szeretne sokkal többet megmutatni magából a világnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.