Celeb

Demcsák Zsuzsa: Jókat alszom, mióta otthagytam a tévét - interjú

kbv

Létrehozva: 2018.07.07.

<p>A műsorvezető nem vágyik feltétlenül vissza a képernyőre, de beszélgetős vagy főzős műsort továbbra is szívesen vállalna. </p>

Forrás: Móricz István

Korábban az RTL Klub egyik műsorában főzött Wossala Rozinával, hamarosan a TV2 Profi a konyhámban című műsorában mutatkozik be szakácsként, a héten pedig egy főzőtanfolyamon is részt vett. Mintha erősen a konyhára koncentrálódna most az élete.

Mióta megvannak a gyerekeim, az életem mindig is erről szólt, csak legfeljebb nem volt ennyire előtérben. A gyerekek nem menzások, viszont mindennap visznek főtt ételt az iskolába, amit én készítek nekik, és aztán vacsorára is azt esznek. Naponta kétszer főzök, mivel a töltött káposztán, a paprikás csirkén és a gulyáslevesen kívül mást nem esznek meg többször egymás után. Ez van, erre szoktattam őket. A tanfolyamon egyébként az egyik nagy hiányosságomat, a húsokkal, például sztékekkel való bánást tanultam.

El tudja képzelni, hogy a konyhában találjon új hivatásra?

Eddig még soha nem volt panasz a fôztömre, ugyanakkor az újfajta technikákat nem alkalmazom a konyhámban, és hihetetlen látni, hogy a mesterek, hogyan tudnak velük dolgozni. Ezért elhatároztam, hogy a jövôben több tanfolyamon is részt veszek majd.

Mivel foglalkozik most?

Nyílt titok ez már: fordítok, írok, tolmácsolok és rendezvényeket vezetek.

A műsorvezetés nem is hiányzik az életéből?

Ugyan ebben a munkában szocializálódtam, a tévézés húsz éve része az életemnek, ugyanakkor élvezem, hogy nem vagyok állandóan rivaldafényben. Szeretem kipróbálni magam más területeken is, azt kell, hogy mondjam, nem hiányzik. Élvezem, hogy mást csinálhatok. Nekem a konyha elvonulás, energetizálás is, ami a családomnak a szívét-lelkét is jelenti, mert állandóan itt vagyunk.

Anyagilag sem hiányzik a tévés munka?

Egyedülálló anyuka vagyok, a gyerekeimet én tartom el és nevelem. Jól megvagyunk.

Nem is lenne olyan műsor, aminek elvállalná a vezetését?

De, gondolkoztam már rajta. Nem mondom, hogy végleg felhagytam a tévézéssel. Az biztos, hogy egy rohangálós, szaladgálós show-t például nem vállalnék el. Nem vagyok harsány, de egy elegáns, közéleti beszélgetős vagy főzős műsort el tudnék képzelni.

Nem unatkozik, azt látom, de, aki közel húsz évig volt képernyőn, majd két tévét is elhagy egy éven belül, arról nem hiszem, hogy az elmúlt háromnegyed évben nem voltak mélypontjai.

Nyilván újra kellett gondolni saját magamat. Azért nem úgy kell elképzelni most sem a hétköznapjaimat, hogy itthon fekszem és két főzés közben telesírom a párnám. Tizenhat évig keltem hajnali fél ötkor, hol a rádió, hol a tévé miatt. Nekem ez már nem hiányzik, lélekölő. Mióta abbahagytam a tévézést, jókat alszom, ha meg is ébredek ilyentájt, akkor is képes vagyok visszaaludni addig, amíg a gyerekeket el kell indítani az isko­lába.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715050212
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715050212
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715050212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715050212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője