Rita Ora új klipje megint alaposan kiakasztott mindenkit - videó

Rita Ora új klipje megint alaposan kiakasztott mindenkit - videó

Rita ORa
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 07. 22:30
Bors

Rita Ora megint azt az ukászt adhatta ki a mögötte dolgozó csapatnak, hogy csináljanak valami olyasmit, ami miatt rögtön mindenki az új daláról fog beszélni. Jelentjük: sikerült is, ugyanis a Girls című (egyébként Cardi B-vel, Bebe Rexhával és Charli XCX közreműködésével előadott) dalát egy nap alatt 2, milliószor nézték meg a YouTube-on - ugyanakkor azonnal be is gyűjtött több mint tízezer lefelé mutató ujjacskát. És hogy miért ez a gyűlölethullám?

Nos, Rita Ora klipjében mintha egy kizárólag nőknek fenntartott hedonista partiba csöppentünk volna: ledér öltözetű lányok vonaglanak, szexiznek és alkalmanként csókolóznak a kamera előtt, miközben a sztár arról énekel, hogy némi vörösbor után már lányokkal akar smárolni. Mindez igencsak vegyes reakciókat váltott ki az emberekből.

Egy - biszexuális - kommentelő szerint ez az egész klip és dal szégyent hoz a melegekre, leszbikusokra. Kommentjét a #vegyétekleavideót hashtaggel is ellátta. Egy másik hozzászóló szerint negatív és kitekert módon mutatja be a klip a biszexualitást. Megint más azt a jelenetet emelte ki, amikor Rita és Cardi B csókolózik. Utóbbi ugyanis már el van jegyezve, és egy kommentelő szerint mindez azt jelenti, hogy a lányok közti csók nem számít megcsalásnak...

A Daily Star információi szerint egyébként Rita Ora máris elnézést kért azért, ha klipjével bárkit megsértett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.