Ha három kívánsága lehetne, mindhárom ugyanaz lenne: mielőbb felépülni. Dévényi Tibor lábujját három hónapja meg kellett műteni. A Retro DJ a minap kötelező kontrollon vett részt, ahová a Bors is elkísérhette. A Sportkórház korábbi főigazgatója, dr.Berkes István professzor operálta Tibi bá’-t, aki bár gyógyul, néha még botja segítségére szorul. Emiatt türelmetlenebb a kelleténél.
– Az idő csak részben dolgozik nekem, lassan, de biztosan javul az ujjam. Másrészt ellenem dolgozik, mert a korom miatt gyógyul nehezebben. De a professzor úr azzal biztat, minden tökéletes, csak legyek türelmes. Annak viszont nagyon örülök, hogy már kevésbé fáj, amikor rálépek – mondta a Borsnak Dévényi Tibor.
A baj a múlt nyáron kezdődött, amikor félrelépett, és kificamította a bokáját. Onnantól kezdve a bokáján járt, így kalapácsujja lett, ezt kellett megműteni.
– Azért vagyok türelmetlen, kicsit rossz beteg, mert bő egy hét múlva komoly munka vár rám. A Retro Rádió felkért, hogy élesszem fel a Három kívánságot, amit a tévében nagyon sokáig csináltam. Boldogan elvállaltam, hiszen imádtam, és biztosítok mindenkit afelől, nem fog csalódni, aki hallgatja. Ahogy manapság menő mondani, forró sztárpletykák lesznek benne, azzal a különbséggel, hogy az én sztorijaim hitelesek, hiszen a turnékon sokat dolgoztam a hírességekkel. Itt nem arról lesz szó, hogy egy újságíró felhívja mondjuk Zoránt azzal, hogy beszéljen erről vagy arról művész úr. Mi ott folytatjuk majd a beszélgetést, ahol annak idején abbahagytuk. A hallgatók kívánságait fogom teljesíteni, és ha ők Zoránnal akarnak beszélni, telefonon összehozom őket. Forró sztársztorik kerülhetnek elő, amelyekről eddig senki nem hallott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.