Már-már túlzás, amit Vasvári Vivien művel a kislányával, a luxusfeleség ugyanis mindennel elhalmozza tündéri kislányát, Arianát. Legutóbbi amerikai kiruccanásuk alkalmával a szőke ciklon csaknem felvásárolta kishercegnőjének a fél Disney-boltot. Az egy dolog, hogy a világ egyik legdrágább gyermekjáték boltjáról beszélünk - megteheti, hiszen luxusfeleség - na de hogyan hat egy 3 és fél éves gyerekre, ha bármit megkap, amit akar?
A gyerekpszichológusok ezt a nevelési módszert - az elkényeztetést - egész egyszerűen alattomos méreghez hasonlítják. Vivi tökéletes példája annak, amikor a szülő képtelen nemet mondani a gyereknek, ez esetben például arra, mit szabad beletenni az áruházi bevásárlókosárba, vagy mit nem. Persze az sincs kizárva, hogy nem Ariana kért mindent, hanem a szerető anyuka halmozza el a kislányt kérés nélkül. De talán nem is az a fontos, hogy történik, a végeredmény hosszútávon ugyanis negatív. A pszichológus szerint az elkényeztetett gyerekek legfőbb jellemzői:
- nincsenek tisztában a dolgok értékével;
- egy idő után lehetetlen a kedvére tenni;
- folyton nyafog és elégedetlenkedik;
- nem népszerű és nem kedvelt a társaságokban, mert diktálni akar;
- nem akar osztozkodni;
- nem akar szót fogadni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.