Búcsút int a ringnek Növényi Norbert

Búcsút int a ringnek Növényi Norbert

Növényi Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 23. 13:50
Bors

Utolsó profi pankrátor mérkőzését vívja meg szombaton Növényi Norbert.

Évtizedek óta meghatározó része a sport Növényi Norbert életének, aki nemrég a pankráció szerelmese lett. Az egykori olimpikon komoly sikereket ért el a sport és előadóművészet sajátos elegyével, azonban elérkezettnek érzi az időt, hogy felhagyjon a profi sporttal.

Erről a 103.9 Sláger FM-en mesélt műsorvezető-társainak is, azaz Pordán Petrának, Abaházi Csabának és Bárdosi Sándornak. "Egyébként is mindig ugratnak a többiek a korommal, hiszen a Sláger Reggelben tényleg én vagyok a rangidős, de igaz, ami igaz. Elérkezett a búcsúmérkőzés ideje, amikor egy profi mérkőzés keretében lezárom ezt a fejezetét az életemnek" - mondta Növényi, akinek ellenfele, a közel ötven centis bicepsszel rendelkező Makai Renátó is tiszteletét tette a reggeli műsorban.

"Norbi nagyon keményen készült az utóbbi időben erre az összecsapásra. Heti kétszer három órát edzett csak a ringben. Megtiszteltetés lesz egy ekkora ikonnal összecsapni, de ez nem jelenti azt, hogy gyengéd leszek hozzá. Jó pár speciális fogással készülök" - mondta Növényi Norbert ellenfele, aki Pordán Petrán be is mutatott egyet ezek közül.

"A pankrációban nem ritka, hogy az egyik versenyző a feje fölé emeli a másikat, majd onnan a magasból leejti őt" - mondta Renátó, aki játszi könnyedséggel lendítette a magasba Pordán Petrát. "Ilyen élményben még sosem volt részem, nem annyira kellemes így fogódzó nélkül egy másik ember feje fölött lógni. Bár a többiek nagyon biztatták Renátót, hogy a földre érkezésem is legyen látványos, hálás vagyok, hogy nem engedett nekik és óvatosan visszatett a földre, ellentétben a mérkőzéseken jellemző földhöz dobással" - mondta a Sláger Reggel női műsorvezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.