Terapeuta segítette át a szakításon Varga Viktort

Terapeuta segítette át a szakításon Varga Viktort

Cinthya Dictator
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 07. 05:30
ozs

Szinte a szemünk előtt zajlott le, ahogy Varga Viktor és Cinthya Dictator bimbózó vad szerelme se veled, se nélküled kapcsolattá alakult. Többszöri szakítás és újra egymásra találás után a pár hat év után úgy döntött, végleg pontot tesz a love story végére. 

A magánéleti kudarc szemmel láthatóan Viktort viselte meg jobban.

– Kiderült, hogy nem tudunk együtt működni. Sok minden megváltozott körülöttem, mióta szétmentünk. Hat évig együtt éltünk, tönkretett mindkettőnket egy jó időre – kezdte Varga Viktor. 

A legszomorúbb időszakán már lassan túl van, legalábbis ezen dolgozik. 

– Fejlesztem magam, tisztáznom kell, mi miért történt. Nem egyszerű dolog, de annál könnyebb, mint ahogy gondoltam. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy terepeuta foglalkozott velem. Nem pszichológus, ha­nem egy életvezetési tanács­adó. Próbálom megtalálni, ki voltam és mivé szeretnék válni. Illetve ki lettem, amikor együtt voltunk – magyarázta az énekes.

– Nagyon boldog és pozitív életszemléletben éltem mindig, és ez így is marad. Semmin nem változtatnék. Örülök az összes hibának és szörnyűségnek is, amit elkövettem. Mindből na­gyon sokat tanultam – summázta Viktor, aki ezalatt az időszak alatt nemcsak élettapasztalatokat, hanem jó néhány ősz hajszálat is szerzett, és rögtön rasztásítja is azokat. 

– Amikor az ember túlvan egy ilyen fontos kapcsolaton, ak­kor mindent meg akar változtatni a külsejétől, a környezetéig. Raszta hajam még úgysem volt – ecsetelte a zenész, aki megszakított minden kommunikációt élete egykori szerelmével. – Nem beszéltünk a szakítás óta, nem lenne semmi értelme. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.