Párkapcsolati tanácsot adnak rajongói Janza Katának

Párkapcsolati tanácsot adnak rajongói Janza Katának

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 06. 05:20
HG

A hírek szerint egy harmadik megjelenése kezdte ki a 45 éves Janza Kata és a nála 22 évvel fiatalabb Pesák Ádám kapcsolatát. Az Operettszínház két művésze több mint másfél évig volt együtt, február elején a Mokkában végig egymás kezét fogva jelentették be, hogy nagyon hosszú időre terveznek.

Ezért is érte a rajongókat hideg zuhanyként, amikor a színésznő néhány napja a Facebook-oldalán bejelentette, hogy szakítottak.

Indoknak azt hozta fel, hogy a korkülönbség miatt más életszakaszban járnak, amit nehéz értelmezni, hiszen ez akkor is így volt, amikor összejöttek. Janza Kata posztja alá sorra érkeznek a kommentek, és sok rajongója azt ajánlja, hogy keressen korban magához illő párt. 

„Kata, kívánom, hogy találd meg a hozzád illő párt, és a pályádon további sok sikert! – üzente egyikük.

 „Szívből kívánom, hogy önhöz korban illő emberrel találja meg a boldogságát” – szól egy másik bejegyzés. 

Az egyik legmeglepőbb beírás egy húszéves fiatalembertől ér­kezett, aki hasonló kapcsolatban élhet. 

„Nagyon sajnálom. Kata volt a példa számomra, amikor arra hivatkoztam, hogy egy huszonéves igenis lehet boldog egy nála idősebb hölggyel” – írta szomorúan. 

Neki mondott jó hírt a párkapcsolati szakértő, aki praxisában sok olyan esettel találkozott, amikor az ilyen kapcsolat jól működik. Janzáék esetében azonban valószínűleg mindkét fél párkapcsolati szerepe sérült.

– A látszat valóban az, hogy a férfi a fiatalabb nő mellett dön­tött, ami azért ellentmondás, mert a férfinak korábban és a kapcsolat elején is megvolt a választási lehetősége – mondta a Borsnak Rusz Edit szexuálpszichológus.

– De ő biztosan nem véletlenül Kata mellett döntött. Az sem titok, hogy az ilyen kapcsolatokban fokozott a szexuális kötődés is. A legtöbbször az a gond, hogy a fiatalabb férfi túl ragaszkodó vagy túl tiszteletteljes, és a nőre ruházza át a döntéshozás terhét, amit a párja hosszú távon nem tud összeegyeztetni a női szereppel.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.